PS: Szlovákia jövője az EU- és NATO-tagság, Ukrajna lehetőség

michal simecka k

A Progresszív Szlovákia (PS) az ország jövőjét az EU- és NATO-tagságban látja, Ukrajna majdani EU-csatlakozását pedig lehetőségnek tekinti Szlovákia számára, csakúgy, mint a háború sújtotta ország újjáépítésében való részvételt, amit prioritásként kell kezelni. Erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt Michal Šimečka, a PS elnöke, az Európai Parlament alelnöke, valamint Tomáš Valášek, a PS parlamenti képviselője.

„Ukrajna EU-csatlakozása, a piac megnyitása és a kereskedelmi lehetőségek komoly gazdasági impulzust adnának a kelet-szlovákiai régiók fejlődésének” – jelentette ki Šimečka. Valášek szerint Szlovákiának aktívabban kell reagálni az EU felhívásaira, is ki kell építenie a közlekedési összeköttetést a keleti határig.

További prioritás Szlovákia és a hazai cégek részvétele Ukrajna újjáépítésében. „A lengyel építkezési cégek már iskolákat állítanak helyre Lvivben, a dán cégek Mikolajivben, a mieink hiába várnak erre, pedig lennének rá kapacitásaik” – tette hozzá Valášek. Ha a PS kormányra kerül, ukrajnai újjáépítési kormánybiztosi posztot hozna létre.

A PS szerint Szlovákiának konstruktív, aktív és magabiztos taggá kell válnia az EU-ban és a NATO-ban. „Azért, hogy érvényesíteni tudjuk saját érdekeinket, például Ukrajna újjáépítésében” – tette hozzá Šimečka. Az alapvető feltételnek az EU-ban a közösségi szabályok betartását és az értékek tiszteletben tartását, a demokráciát és a jogállamiságot tartja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?