Pellegrini: 150-nel több orvostanhallgatót vehetnek fel az egyetemek

pellegrini orvos

150-nel több orvostanhallgatót vehetnek fel az orvosi karok, már a soron következő felvételik során – jelentette be szerdán Peter Pellegrini (Hlas) házelnök.

„Az eredeti tervekkel ellentétben a következő felvételin már úgy módosulnak a feltételek, hogy az egyes karokra összesen 150-nel több hallgatót lehessen felvenni az első évfolyamba" – mondta.

Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter elmondta, hogy a Pozsonyi Comenius Egyetem orvosi karára a következő tanévben 45-tel, a turócszentmártoni (Martin) Jessenius Orvostudományi Karra 30-cal, a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem (UPJŠ) orvosi karára 45-tel, a pozsonyi Szlovák Egészségtudományi Egyetemre (SZU) pedig 30-cal több hallgatót lehet felvenni. „A megállapodást jóvá kell hagyniuk az egyes akadémiai szenátusoknak. A minisztérium az új tanévig mintegy egymillió eurót különít el erre a célra" – tette hozzá Drucker.

Hangsúlyozta, hogy a hallgatók számának emelésével nem oldódik meg a kórházakban tapasztalható orvoshiány, a cél az oktatás színvonalának további javítása és a megkezdett intézkedések folytatása. Közölte, hogy a kormány tárgyal a karok vezetőivel például az oktatási intézmények épületeinek felújításáról, a kollégiumok korszerűsítéséről is. Drucker tájékoztatása szerint a minisztérium az országban tanuló külföldi diákok támogatását is tervezi.

Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter megerősítette, hogy munkacsoport dolgozik a további projektek előkészítésén, amelyek vonzóbbá tehetik az orvostudományi egyetemeket. Példaként említette a gyakorlati oktatást, amelyen a 4. évfolyamtól vehetnek részt a hallgatók. „2024-től a hatodéves medikusok vehetnek részt ilyen gyakorlati képzésen a kórházakban" – mondta, és hozzátette, a munkacsoport arról is tárgyal, hogyan fogják meghatározni az orvostanhallgatók kompetenciáit a tanulmányaik során. Hangsúlyozta, hogy a nővérhiányt is meg kell oldani. „A kompetenciák, a nővér- és az ápolóképzés módosításáról is folynak a megbeszélések" – tette hozzá.

Juraj Payer, a pozsonyi UK orvosi karának dékánja, és Peter Šimko, az SZU rektora üdvözölte a változásokat. Közölték, hogy a karok készen állnak a létszámemelésre. „Úgy vélem, ha megteremtik az összes említett feltételt, minden kar alkalmazkodni fog hozzá" – mondta Šimko. Payer közölte, nagyra értékeli, hogy a kormány az orvosi karokon oktatókkal kapcsolatos kérdésekkel, és az épületek korszerűsítésével is foglalkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?