Osztrák belügyminisztérium: Folyamatosan figyeljük a helyzetet a szlovák határon

határátkelőhely ausztria

Ausztria folyamatosan figyeli a helyzetet a szlovák határon, hogy szükség esetén meghozhassa a kellő intézkedéseket – jelentette ki kedden Harald Sörös, az osztrák belügyminisztérium szóvivője. Az osztrák belügy arra a hírre reagált, hogy az illegális migráció miatt Csehország ideiglenesen ellenőrzést vezet be az egész szlovák határon.

„Folyamatosan figyeljük és kiértékeljük a határellenőrzés bevezetésének hatásait és ezzel kapcsolatban a helyzet várható megváltozását” – tette hozzá Sörös.

A szóvivő tájékoztatása szerint ebben az évben augusztus végéig 56 ezer menedékkérelmet nyújtottak be Ausztriában, ez eddig a második legmagasabb szám.

A cseh kormány hétfőn döntött arról, hogy újra bevezeti az ideiglenes ellenőrzést az ország Szlovákiával közös határán. A rendelet szerdán éjfélkor lép hatályba, és egyelőre tíz napig marad érvényben, esetleges meghosszabbításról a kormány dönt.

Zuzana Eliášová, a szlovák belügyminisztérium szóvivője az információra reagálva azt mondta, uniós szinten kell tárgyalni a határellenőrzés bevezetésének kérdéséről. A belügyi tárca szerint Csehország lépése más európai országokra is hatással van. Hozzátette, hogy Szlovákia, Csehország, valamint más európai országok is szenvednek az úgynevezett másodlagos migrációtól. Ez azt jelenti, hogy az érkező emberek nem akarnak ezekben az országokban maradni, csupán migrációs útvonalat jelentenek számukra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?