Óriási tömeg gyűlt össze a pedofilsegítőnek adott elnöki kegyelem miatt összehívott tüntetésen

„Nem 50 ezren voltunk, hanem legalább 150 ezren. És erre is azt mondják, hogy egy konzervatív becslés” – írta Facebook-oldalán Pottyondy Edina, a pénteki tüntetés egyik szervezője (Somogyi Tibor felvétele)
Budapest |

A szervezők először arról beszéltek, 50 ezren vettek részt azon a budapesti tüntetésen pénteken, amelyet a pedofilsegítő K. Endrének adott államfői kegyelem ellen való tiltakozásként hívtak össze. Később azonban 150 ezresre becsülték a tömeget. Pottyondy Edina, a megmozdulás főszónoka „szörnyállamnak” nevezte a magyarországi rendszert, valamint hatékony gyermekvédelmi ellátást és az elnöki kegyelmek kivizsgálását követelte. Helyszíni tudósítás.

A Valahol Európában musical egyik dalának első sora, „Odakint most szörnyek járnak” lett annak a tüntetésnek a címe, amelyet a magyar művészek, internetes tartalomkészítők azért hívtak össze, mert az azóta a posztjáról távozott Novák Katalin (Fidesz) magyar államfő kegyelmet adott K. Endre pedofilsegítőnek. A kegyelmet ellenjegyezte Varga Judit (Fidesz) korábbi igazságügyi miniszter, aki Novákhoz hasonlóan emiatt szintén kénytelen volt a közéletből távozni. Pénteken aztán, nem sokkal a tüntetés kezdete előtt lemondott Balog Zoltán (Fidesz) a Magyar Református Egyház zsinati elnöki pozíciójáról, mivel sajtóinformációk szerint ő járt közben annak érdekében, hogy K. Endre kegyelmet kapjon.

Ahogy arról beszámoltunk, a bicskei gyermekotthonban V. János igazgató 2006 és 2014 között legalább tíz rábízott fiatalt zaklatott szexuálisan. K. Endre, akinek a már távozott magyar államfő kegyelmet adott, azzal segítette a pedofil igazgatót, hogy az áldozatokat hamis vallomástételre akarta kényszeríteni. A tüntetés szervezői szerint ami történt, túlmutat a volt köztársasági elnök, illetve a volt igazságügyi miniszter személyén és felelősségén. Rámutatnak, a legkiszolgáltatottabb, tragikus sorsú gyermekeket hagyta cserben az állam, amikor egy bántalmazó intézményigazgatóra bízta őket.

Galéria

Szörnyállam

„Odakint most szörnyek járnak. Szörnyek, akik gyerekeket bántottak. Szörnyek, akik a gyerekek helyett a bántalmazókat segítették. Szörnyek, akik urambátyám alapon kegyelmet osztogatnak. A magyar állam csődöt mondott” – kezdte beszédét a megmozdulás főszónoka, Pottyondy Edina videoblogger. Szerinte amellett, hogy az állam képtelen volt a bicskei gyermekotthon lakóinak megvédésére és szabadon engedték a pedofilsegítőt, a rendszer azért is mondott csődöt, mert nem indult független és átlátható vizsgálat, amely tisztázná, ki mindenki felelős a K. Endrének adott kegyelem ügyében. „Kik engedélyezték, kik intézték?” – szólított fel a felelősök megtalálására.

Pottyondy ugyancsak rámutatott, nem kezdődött el a gyermekvédelmi rendszer átvilágítása sem. „Természetesen nem tudjuk azt sem, hogy a kegyelemmaffia a pedofilsegítőkön és az erőszakos szélsőjobboldaliakon kívül kiket engedett még el” – utalt arra, hogy nem ismert, Novák ki mindenkinek adott még kegyelmet, ugyanis a távozott államfő viszonylag gyakran élt ezzel a jogkörével. Pottyondy bírálta Novákot, akinek szerinte nyíltabban kellene vállalnia a felelősséget. Amikor a leköszönt köztársasági elnököknek adott életjáradékról és juttatásokról beszélt, a tömeg a „Mocskos Fidesz” rigmust skandálta.

A tüntetés főszónoka szerint a kormánynak meg kell erősítenie az oktatási, az egészségügyi és a gyermekvédelmi rendszert. „Ez lenne a gyerekvédelem” – tette hozzá. Majd arról beszélt, a hatóságoknak a gyerekekre kell koncentrálniuk, a gyermekvédelmi szakembereknek pedig tisztességes fizetést kell adni. „Nincs elég fejlesztőpedagógus, nincs elég férőhely, nincs elég szaktanár, nincs kréta, nincs orvos, nincs WC-papír, nincs nyitva hétvégenként a szülészet” – sorolta a problémákat. Majd arra emlékeztetett, hogy amikor a bicskei bántalmazott gyerekek ügye a hatóságokhoz került, azok nem léptek, sőt később a pedofil V. János még egy kitüntetést is kapott. „Odakint most szörnyek járnak, és az állam a legnagyobb szörny” – jelentette ki Pottyondy, aki szerint a magyar állam szörnyetegek búvóhelye, és „szörnyállamnak” nevezte azt. Arról beszélt, Magyarországon a kivételezettek több jogot és védelmet élveznek, mint az egyszerű emberek. A hatalom ellenőrzésének fontosságát hangsúlyozta. A tüntetést pedig egy jó kezdetnek nevezte. „Az emberségnek, a szolidaritásnak, a normalitásnak is van bázisa” – tette hozzá azzal, a kiszolgáltatottak mellé kell állítaniuk a magyar társadalmat.

Tartalomkészítők

„A gyermekbántalmazás és a pedofília no go, a karaktergyilkosságok állami milliárdokból is legyen már no go” – üzente Baukó Attila zenész, művésznevén Azahriah, aki videófelvételről szólt a tüntetőkhöz. Ő az oktatás teljes leépítését is felrótta a hatalomnak. „Ha biztonságban akarom tudni a gyerekeimet, akkor a köztársasági elnök is én legyek? Hadd ne!” – jelentette ki a tüntetés színpadára lépve Fancsikai Eszter, aki nem influenszerként, hanem édesanyaként mutatkozott be. Szabó Márton, a Jólvanezígy és Fókuszcsoport YouTube-csatorna tartalomkészítője kérdéseket szegezett az Orbán-kormánynak, amelyekben arra kíváncsi, milyen lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a gyermek-otthonokban élő gyerekek körülményei javuljanak. Osváth Zsolt youtuber elmesélte, állami gondozottként ő is tanúja volt annak, hogy az egyik nevelő kapcsolatot létesített egy gondjaira bízott gyerekkel. Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember, kutatófizikus örökbefogadó szülőként pedig arról beszélt, valószínűleg sosem fogja megtudni, mi történhetett a befogadott gyermekével, míg az intézetben volt. „Hiába sikítasz, úgysem hallja senki” – a megmozduláson gyerekként bántalmazott felnőttek vallomásait is felolvasták.

Óriási tüntetés

A szervezők szerint a pénteki megmozduláson legalább 50 ezren mentek ki a budapesti Hősök terére. Vasárnap azonban Pottyondy a közösségi oldalán arról ír, hogy a konzervatív becslések szerint a tömeg valójában 150 ezer fős lehetett. A jelentős méretű köztér már a demonstrációt megelőző percekben gyakorlatilag teljesen megtelt, de még ekkor is tömegével érkeztek az emberek. Nemcsak a Hősök terét, annak környezetét, hanem az oda vezető utakat is kitöltötték az emberek. Ezzel a pénteki az utóbbi évek egyik legnagyobb létszámú megmozdulása volt Magyarországon. A helyszínre közlekedő M1-es metróvonalat, minden bizonnyal az óriási tömeg miatt, röviddel a tüntetés kezdete előtt leállították. Sokan, akik a városközpontból ezen a vonalon szerettek volna a helyszínre jutni, a Deák téren ragadtak, de aztán az Andrássy úton át gyalog indultak el a közel 3 km távolságban lévő Hősök terére. A demonstráció ezért félórás csúszással kezdődött, mivel a szervezők arra kérték a már a téren tartózkodókat, várják meg, míg az Andrássy úton sétáló emberek is megérkeznek. A rendezvény szervezői azt is kérték, a megmozdulásra a résztvevők ne vigyenek pártzászlókat. A tüntetés alatt rendbontást, konfliktust egyáltalán nem láttunk.

A megmozdulás után néhány százan a közvetlen közelben lévő Fidesz-székházhoz vonultak, amelyet jelentős rendőri erők biztosítottak. Itt némi lökdösődés alakult ki a rendőrök és a tüntetők között, miközben a demonstrálók a kormányt, annak minisztereit és a Fideszt becsmérlő jelszavakat skandáltak. Komolyabb túlkapást vagy erőszakot azonban itt sem láttunk. Másfél-két órával az esemény hivatalos zárása után a tömeg végleg feloszlott, a helyszínen újraindult a forgalom.

A magyar kormánymédia, így egyebek mellett az Origó, a Magyar Nemzet, a Bors és a Ripost is ugyanakkor azt a látszatot igyekezett kelteni, hogy egy erőszakos megmozdulás történt. Ilyesmit azonban mi nem láttunk. Az elvben közszolgálati Magyar Távirati Iroda, amely azonban szintén az Orbán-kormány irányítása alatt áll, pénteken 21.17-kor, tehát közel két órával az esemény vége után közölt a tüntetésről két darab felvételt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?