Orbán Viktorral találkozott Peter Pellegrini házelnök Budapesten (FOTÓK)

orban pellegrini

Közös sajtótájékoztatót tartott a Karmelita kolostorban Orbán Viktor (Fidesz) magyar kormányfő és Peter Pellegrini (Hlas) házelnök.

A magyar miniszterelnök hétfőn azt követően fogadta Peter Pellegrinit, hogy a parlament elnöke előzőleg találkozott magyar kollégájával, Kövér Lászlóval (Fidesz) és Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külgazdasági és külügyminiszterrel.

Galéria

Pellegrini nemcsak házelnökként, hanem államfőjelöltként érkezett Magyarországra, az ipolyhídvégi híd átadásan már így vett részt.

Orbán Viktor a találkozó után azt mondta, örül annak, hogy Szlovákia szintén a béke pártján áll. Pellegrini Budapeseten kijelentette, a kormány nem fog katonákat küldeni Ukrajnába.

Az új kabinet Pellegrini szerint egyértelműen jelezte az embercsempészeknek, hogy Szlovákia nem lesz a bevándorlók tranzitországa. A házelnök hangsúlyozta, a kormány elutasítja a vétójog eltörlését az Európai Unióban, és ebben a kérdésben Magyarországot a jövőben is támogatják majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?