Nincs egyetértés a Beneš-dekrétumok kérdésében – nem írták alá a szlovák-magyar vegyesbizottság ülésének jegyzőkönyvét

Rastislav Káčer

Nem írták alá a szlovák-magyar vegyesbizottság ülésének jegyzőkönyvét, a két fél ugyanis nem értett egyet a Beneš-dekrétumok kérdésében – közölte Rastislav Káčer külügyminiszter a pénteki tájékoztatón.

 

 

„A vegyesbizottság tagjai fennakadtak a Beneš-dekrétumok kérdésénél. A magyar fél ragaszkodott ahhoz, hogy egy teljes cikkely a Beneš-dekrétumokról és a Szlovákiára vonatkozó konkrét feladatokról szóljon” – mondta Káčer, és hozzátette, a témát részükről lezártnak tekintik. Szerinte ez a kérdés nem kapcsolódik a kisebbségek helyzetéhez, és nem lett volna szabad a bizottsági tanácskozás tárgyává tenni. „De a magyar fél ragaszkodott ehhez, és nem volt hajlandó aláírni a jegyzőkönyvet” – mondta.

Hozzátette, ennek ellenére több mint 50 intézkedés és ajánlás kérdésében megállapodtak. Megjegyezte, hogy az egy kérdésben fennálló nézeteltérés nem lehet akadálya a megállapodásnak és a többi intézkedés alkalmazásának. A kormány és más intézmények több tagját is megszólította a bizottsági tanácskozás eredményeinek témájával. „Arra kértem őket, hajtsuk végre, amit tudunk” – tette hozzá. A miniszter leszögezte, az intézkedések nyomán javulni fog a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok helyzete.

Ide tartozik a kisebbség nyelvén sugárzott műsorok adásidejének növelése a közszolgálati televízióban és rádióban, a közlekedési minisztérium rendeletének módosítása, amely lehetővé teszi a kétnyelvű közlekedési információs táblák gyártását és kihelyezését, valamint a két kormány közötti megállapodás megkötése a hadisírokról és a háborús emlékhelyekről. Három további kérdésről is tárgyalni fognak – mondta.

„Fontosnak tartom, hogy előrelépjünk a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok helyzetének javítása terén, és ne váljunk túszává annak, hogy egy bizonyos kérdésben nem tudunk konszenzusra jutni” – mondta Káčer. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztertől azt szeretné kérni a hétfői (december 5.) találkozón, hogy a magyar fél is ugyanígy járjon el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?