Nem tudni, Forró marad-e a pártelnök

Forró Krisztián részben az újságírókat hibáztatja azért, hogy a Szövetség nem jutott be a parlamentbe (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Forró Krisztián szerint, annak ellenére, hogy a Szövetség nem jutott a parlamentbe, a párt történelmi eredményt ért el. Nem nyilatkozott arról, a választási balsiker után távozik-e elnöki tisztségéből. A Szövetség vezetőjével beszélgettünk.

Hogyan értékeli a parlamenti választás eredményét, ezen belül azt, hogy a Szövetség nem jutott a törvényhozásba?

Történelmi eredményt ért el a Szövetség. Hiszen amióta az MKP kiesett a parlamentből, azóta magyar párt ilyen eredményt nem tudott produkálni. Úgy az abszolút számok, mint pedig a százalékarány tekintetében, de a párt elnökére leadott szavazatok számában sem. Ez tehát jó eredmény lenne, viszont tény és való, hogy nem sikerült bekerülni a parlamentbe. A cél pedig az volt, hogy a közösségünknek legyen parlamenti képviselete. Csak egy ilyen esetben tudnánk sikerről beszélni. Nagyon sajnálom, hogy a siker elmaradt.

Ha a Híd elnöksége nem lépett volna ki a Szövetségből, akkor nagyobb vagy kisebb esélyük lett volna arra, hogy bejussanak a parlamentbe?

Csak néhány ember távozott a Hídból. Ha megnézzük, hogy ők mennyi preferenciaszavazatot szereztek, nagyjából kétezer karikáról beszélünk, akkor ez is azt mutatja, hogy ezeknek az embereknek mekkora a súlya. Azzal, hogy néhányan távoztak a Szövetségből, nem hogy gyengült volna a párt, hanem pont, hogy erősödött. A kilépő embereknek saját maguknak fog kelleni elszámolniuk a lelkiismeretük előtt. Elszámolniuk azzal, hogy miért tették meg ezt a lépést, miért osztották meg a pártot és a közösségünket is. Én azonban nem velük szeretnék foglalkozni. Hiszen a választási eredmény is megmutatta, mekkora súlyuk van ezeknek az embereknek, pártoknak. Ők azonban a múlt. Összpontosítsunk a felvidéki magyarságra, arra a több százezer magyarra, akinek szüksége van arra, hogy legyen képviselete, illetve a velünk egy régióban élő valamennyi nemzetiségre.

Ha jól értem, ön szerint a Szövetség a Híd elnökségének a távozásával még jobb eredményt is ért el, mint akkor ért volna el, ha maradnak?

Én arról beszéltem, hogy csak néhány ember távozott, nem pedig a Híd elnöksége. Hiszen nem az egész Híd-elnökség távozott. A választási eredmény pedig megmutatta, hogy nekik mekkora súlyuk van. Mindenki láthatja, hogy mennyi preferenciaszavazatot kaptak, a pártjaik pedig jóval fél százalék alatti eredményt értek el. Teljesen súlytalanok, nem is érdemelnek több szót.

Nem játszott tehát szerepet a Szövetség eredményében, hogy kiléptek, ahogy az sem játszott volna, ha a pártban maradnak?

Ezzel kapcsolatban csak azt tudom megismételni, hogy nem érdemelnek több szót.

Hogyan látja az etnikai politizálás jövőjét?

Annak, hogy a felvidéki magyarság megmaradjon, hogy ezer év múlva is legyenek itt magyarok, annak mindenképpen az a feltétele, hogy legyen etnikai politizálás. Egy 8,5 százalékos közösségnek igenis helye van a parlamentben, ahová a bejutási küszöb 5 százalék. Sajnálom, hogy nem sikerült kellőképpen mobilizálni a választóinkat. Azt láttuk, hogy a választási kedv Dél-Szlovákiában nem volt olyan magas, mint a nagyvárosokban, illetve az ország északi részében.

Miben látja ennek az okát?

Ez szerintem egyebek mellett annak tudható be, hogy például az egyes médiumok, mint az önöké is, azt próbálták szajkózni és sulykolni, hogy a pártból távozó néhány személy mekkora veszteséget jelent. A választás azonban megmutatta, hogy nem veszteség volt, hanem pont ellenkezőleg, a súlytalanságukat igazolta. Önök azokat próbálták büntetni, akik itt maradtak és nem arra hívták fel a figyelmet, hogy egyes személyek ezt az egységet megbontották. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a közvélemény-kutató ügynökségek és a felméréseik mennyire manipulálják a közvéleményt. Hiszen közülük sokan egy-két százalék körül mérték a Szövetség támogatottságát és sajnos ezzel is próbálták befolyásolni a közvéleményt. Ennek köszönhető az, hogy a felvidéki magyarság egy része elbizonytalanodott. Nekünk azonban mindennek ellenére sikerült elérnünk ezt a történelmi eredményt. Megmutatkozott, hogy a közösségünkben van erő, van lehetőség. Ezzel a jövőben élni fog kelleni.

A választási balsikerüknek menynyire volt oka az, hogy önök nem tudtak más képet mutatni kifelé, minthogy a Szövetség nem egységes és viták feszítik szét?

Ez csak addig volt igaz, míg ez a néhány ember nem távozott a pártból. Amint kiléptek, a belső konfliktusok és feszültségek egy csapásra megszűntek. Nem igaz az, hogy a Szövetség belső feszültségektől átszőve ment volna neki a választásnak. Sőt, pont ellenkezőleg. Ezért mondtam azt, hogy az említett egyének távozásával a pártunk nemhogy gyengült volna, hanem pont hogy erősödött.

A korábbi választások alkalmával, amikor az MKP nem jutott a parlamentbe, a párt elnöke a balsiker után mindig lemondott. Ön a Szövetség MKP-platformjában politizál. Számíthatunk arra, hogy ön is távozik a tisztségéből?

Arra lehet számítani, hogy még ebben az évben egy tisztújító kongresszust tartunk. Ott majd eldől a párt további sorsa. Hétfőn lesz egy elnökségi ülésünk, ott fogjuk meghatározni, hogy mikor tartjuk ezt a közgyűlést.

A pártjuk alelnöke, Mózes Szabolcs azonban még vasárnap hajnalban úgy nyilatkozott, szerinte ezen az elnökségen a teljes pártvezetésnek le kellene mondania. Erre akkor nem fog sor kerülni?

Az elnökség nevében nem tudok és nem is akarok nyilatkozni, a hétfői ülés után tudunk erről beszámolni.

A pártelnök lemondásával azonban az elnökségnek is távoznia kell. Az ön lemondásával ez a kérdés eldőlne.

Csak ismételni tudom, hogy hétfőn lesz elnökségi ülésünk. Nem a sajtón keresztül szeretnék üzengetni, hanem párton belül fogunk ezzel foglalkozni.

Nem dőlt tehát még el, hogy ön lesz-e a továbbiakban is a Szövetség elnöke?

Szerkesztő úr, ezzel kapcsolatban elmondtam mindent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?