Nem engedélyezik a családi látogatásokat karácsonykor

karácsony
Pozsony |

A kijárási tilalom alól nem képeznek kivételt a karácsonyi összejövetelek sem – jelentette be Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter a szerdai kormányülés után.

A kormány szerdán elfogadta a következő hetek járványügyi szigorításait, amelyeket Vladimír Lengvarský ismertetett. Még ahhoz képest is történtek változások, amit az egészségügyi miniszter és Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök kedden jelentett be.

A boltok és a templomok mellett pénteken nyitnak az edzőtermek, a szépségápolási szolgáltatások (fodrászok, manikűrösök stb.), valamint a sípályák is. Mindegyik esetében érvényben van az OP-rezsim, vagyis csak az oltottakat és a fertőzésen átesetteket engedik be, és szigorú járványügyi előírásokat is be kell tartani.

Lengvarský továbbá azt is elmondta, hogy a kijárási tilalom az ünnepek alatt is érvényben marad, ráadásul a jelenlegi formájában. Ez azt jelenti, hogy szenteste sem látogathatjuk meg a hozzátartózóinkat. Újságírói kérdésre a tárcavezető azt mondta, idén fel sem merült, hogy a tavalyihoz hasonló, úgynevezett családi buborékokat hozzanak létre az emberek, vagyis válasszanak, hogy mely háztartást szeretnék meglátogatni.

Az egészségügyi miniszter azt is elmondta, ha a kórházakban kezelt betegek száma eléri a 3800-at, akkor újra bevezethetik a szigorított lockdownt, amely nem járna enyhítésekkel az OP-rezsimbe tartozók számára. Jelenleg 3479 fertőzött szorul kórházi ellátásra.

A kormány mindemellett jóváhagyta Lengvarský azon javaslatát, melynek értelmében január 10-ig az igazságügyi minisztériummal együttműködve kidolgoznak egy jogi elemzést arról, mennyire lehetséges a szlovák jogrendben a koronavírus elleni vakcina kötelezővé tétele a 60 év felettiek számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?