MOST-HÍD 2023 néven újból megalakult a Híd, elnökévé Sólymos Lászlót választották

MOST-HÍD 2023 néven újból megalakult a Híd, elnökévé Sólymos Lászlót választották
Pozsony |

Miután kiléptek a Szövetségből, csütörtökön Pozsonyban tartotta közgyűlését a Híd, ahol ismét önálló pártként alakultak újjá. Mikuláš Dzurinda Kékek – Európai Szlovákia nevű pártjával indulnak közösen a parlameni választáson.

A régi-új párt alelnökei Agócs Attila, Fülek polgármestere, Rigó Konrád, aki eddig a Szövetségen belül a Híd-platformot vezette, a ruszin nemzetiségű Peter Krajňák, Eperjes megyei képviselő és Ozsvald Erzsébet, Pozsony megye alelnöke.

A párt nevében ugyan szerepel a 2023-as szám, de ezt a nyilvános kommunikációban nem használják majd. Erre azért van szükség, mert egy korában bejegyzett politikai szubjektum nevét nem kaphatja meg egy másik párt, a Szövetség 2021-es létrejöttével pedig a korábban létezett Híd párt megszűnt. Most a Híd 2023 formáció létrejöttéhez a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséget (MKDSZ) nevezték át.

A Szövetség vezetése ugyanakkor nem ismeri el, hogy a Híd testületileg távozott volna a pártból, szerintük ugyanis csak a Híd-platform néhány tagja hagyta ott őket, nem az egész formáció. A Híd azért döntött a Szövetségből való távozás mellett, mert a párt MKP-platformja a választási listára vette Gyimesi Györgyöt.

Galéria

Az újjáalakult párt elnökévé választott Sólymos a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón nem tudta megmondani, hányan hagyták ott a Szövetséget a régi hidasok közül. Megjegyezte, ez a következő napokban tisztul majd le, és megérti azokat a régi párttarsait is, akik maradnak. Arról beszélt, a Szövetség részéről nagy nyomást gyakoroltak a hidasokra, hogy ne hagyják el a formációt. A Híd tőketerebesi és rimaszombati járásban működő szervezetének elnöksége úgy döntött, a Szövetségben maradnak.

Az ujjáalakult Hídnak nem tagja Bugár Béla, aki a pártot egykor megalapította. A mostani közgyűlésen ugyanakkor jelen volt Érsek Árpád, a formáció egykori közlekedési minisztere, aki Bugárhoz hasonlóan visszavonult az aktív politizálástól, de ő sem lépett vissza a pártba.

Sólymos a közgyűlés után bejelentette, stratégiai együttműködésbe kezdenek Mikuláš Dzurinda Kékek – Európai Szlovákia nevű formációjával, egy választási pártba tömörülve együtt indulnak a parlamenti választáson. Ugyanakkor arról is beszélt, Dzurinda a napokban tárgyalásokat kezdeményez az Eduard Heger vezette Demokratákkal és a Simon Zsolt nevével fémjelzett tömörüléssel, amelyben egyebek mellett a Magyar Fórum és az Občianski demokrati Slovenska (ODS) is szerepel.

A Híd alakuló közgyűlésére a Szövetség elnöke, Forró Krisztián (MKP-platform) a közösségi oldalán reagált. „Még a vak is látja, hogy ismét a felvidéki magyarok megosztása a cél. Nem hagyhatjuk!!! Legyünk újra erősek!” – írta Forró. Erre Rigó azzal reagált, az MKP megint felrakta a régi lemezt. „Ez nem más, mint a nemzetárulózás, amit ismerünk és tulajdonképpen ununk is már” – mondta az ujjáalakult Híd alelnöke.

A Híd közgyűlésén egy politikai nyilatkozatot is elfogadtak, amelynek a szövegét az alábbiakban olvashatják:

MOST-HÍD 2023 néven újból megalakult a Híd, elnökévé Sólymos Lászlót választották
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?