Megszabadulhatunk a marketinghívásoktól

telefonálás
Pozsony |

A telefonszámunk regisztrálásával a nevyziadanevolania.sk weboldalon található adatbázisba már megakadályozhatjuk a cégek és egyéb szervezetek nem kívánt marketinghívásait – jelentette be kedden Andrej Doležal közlekedési miniszter, aki szerint az ilyen hívásokat intéző szervezetek kötelesek lesznek tiszteletben tartani a választásunkat.

Az elektronikus kommunikáció és postai szolgáltatások szabályozásáért felelős hivatal (ÚREKPS) elnöke, Ivan Marták szerint az előzetes jóváhagyások eddigi rendszere nem volt eléggé hatékony, ezért úgy döntöttek, hogy olyan jogszabály-módosítást hajtanak végre, amely a kéretlen kommunikáció elleni tiltakozás két eszközére fókuszál: az egyik a 0888-as hívószám a marketinghívásokhoz, a másik pedig a nevyziadanevolania.sk weboldalon található adatbázis. „Az adatbázisban történt regisztrálást követően kiválaszthatjuk, hogy mely hívásokat engedélyezzük, és melyeket tiltjuk le. Bejelölhetjük az összes lehetőséget is, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem tartunk igényt az ilyen hívásokra” – tette hozzá Doležal. Az adatbázisba bármely szlovákiai telefonszámot regisztráltathatjuk, nem számít, hogy ez természetes vagy jogi személy nevére van-e bejegyezve.

Marták szerint a marketinghívásokat kezdeményező szervezetek havonta kétszer, a hónap 1-jén és 16-án kötelesek lesznek letölteni a nevyziadanevolania.sk adatbázist, az ezen található preferenciákat pedig 100%-ban el kell fogadniuk. Aki ennek nem tesz eleget, az a hatóság elnöke szerint büntetésre számíthat. A weboldalon panaszt is lehet tenni, ha a regisztráció ellenére hívnak egy adott számot. Ha a törvénysértés beigazolódik, a hatóság 200 euró és a vállalat előző elszámolási időszakra vonatkozó forgalmának az 5%-a közötti bírságot szabhat ki.

Van azonban néhány kivétel, amikor a listán szereplő telefonszámra is lehet marketinghívást kezdeményezni. Ezek azok az esetek, amikor az adott céggel szerződéses viszonyban állunk egy korábbi vásárlás okán. Az ilyen hívásokat azonban közvetlenük az adott cégnél tilthatjuk le, amit ez köteles tiszteletben tartani. Ugyanakkor, ha valaki például árajánlatot kér egy téli üdülésre, az utazási iroda anélkül hívhatja fel, hogy ellenőrizné, hogy az érintett személy telefonszáma szerepel-e az említett adatbázisban. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?