Matovič: Szeptemberi időpontot fogunk megszavazni az előre hozott választásra

matovič k

Az OĽaNO parlamenti képviselői csakis szeptemberi időpontot hajlandók megszavazni az előre hozott választásra – erősítette meg Igor Matovič, az OĽaNO elnöke. Megismételte, hogy az emberek azért választották meg őket, hogy megakadályozzák, hogy a maffia visszatérjen a hatalomba. Matovič azt mondta, a Sme rodina mozgalom azzal okozta a legnagyobb csalódást, hogy megakadályozza a büntetőtörvénykönyv 363. paragrafusának módosítását. A Smert is bírálta, amiért nem támogatta az OĽaNO népszavazással kapcsolatos javaslatait.

Mivel a korábbi koalíció négy pártja ebben állapodott meg, az OĽaNO támogatja, hogy szeptemberre tűzzék ki az előre hozott választás időpontját. Matovič úgy váli, az ellenzék korábbi időpontra vonatkozó javaslatai nem mennek át, még akkor sem, ha a Sme rodina támogatná őket, mert nem kapja meg a szükséges 90 szavazatot. „Ha a Sme rodina ezt a játékot játssza, semmi nem lesz érvényes, mert nem lesz meg a 90 szavazat a többi javaslatra" – mondta egy sajtótájékoztatón.

Michal Šipoš, az OĽaNO parlamenti frakciójának vezetője azt mondta, a korábbi koalíció pártjai szeptemberben megegyeztek, ezért nem szabad engedniük az ellenzéknek. Úgy fogalmazott, az ellenzék mielőbb választást akar, hogy le lehessen állítani a korábbi képviselői elleni vizsgálatokat.

Matovič kijelentette, sajnálja, hogy a Sme rodina nem támogatta a Speciális Ügyészi Hivatal és a Speciális Büntetőbíróság alkotmányos védelmét. „Sajnáljuk azt is, hogy nem támogatják a 363. paragrafus módosítását, amely egyértelmű kötelezettségvállalásként szerepel a kormányprogramban. A Sme rodinának ez a lépése a legsajnálatosabb számomra az utóbbi három évben, hiszen akadályozzák a 363-as módosítását" – tette hozzá.

Matovič nem tartja indokoltnak a szeptember 30-i időponttal kapcsolatos kifogásokat, melyeket az állami költségvetés előkészítésével indokolnak. „A miniszterekkel úgyis tárgyalni fognak, és a költségvetés összeállításán szakértők dolgoznak, akik közül néhánynak már 30 éves tapasztalata van ezen a téren" – mondta, hozzátéve, hogy ez az érv megalapozatlan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?