Matovič nem az ellenzék győzelmének tartja az Alkotmánybíróság döntését

Igor Matovič

Igor Matovič, az ellenzéki Szlovákia mozgalom elnöke örül, hogy az Alkotmánybíróság felfüggesztette egyes büntetőjogi módosítások hatályba lépését, de a döntést nem az ellenzék győzelmének tekinti. Erről csütörtöki sajtótájékoztatóján nyilatkozott.

Matovič hangsúlyozta, annak ellenére, hogy az alkotmánybírókat a Smer kormányzása idején választották meg, a döntéssel megmutatták, hogy van saját integritásuk, és reményt adtak az országnak, hogy végül alkotmánysértőnek nyilvánítják a Büntető törvénykönyv módosítását. „Az AB megvédte a közérdeket, mindannyiunk jogait, de elsősorban a bűncselekmények áldozatainak jogait” – jelentette ki Matovič.

Veronika Remišová (Szlovákia, KÚ, Za ľudí) képviselő kulcsfontosságúnak tartja a döntést, mert a legalávalóbb változtatások hatályba lépését akadályozta meg, amelyeket a kormánykoalíció eltervezett. „Az elévülési idő lerövidítését, a saját embereiknek és veszélyes bűnözőknek adott amnesztiát...” – mondta Remišová.

Grendel Gábor (Szlovákia, KÚ, Za ľudí) szerint egyszerre jó és rossz hír a döntés. „A rossz hír, hogy megszűnik a Különleges Ügyészség. Sejtettük hogy így lesz, mert az alkotmányban nincs lefektetve a működtetése, és nem is alkotmánytörvénnyel lett létrehozva” – magyarázta Grendel. A jó hír, hogy él a remény, és a kormánykoalíció nem tud büntetlenséget biztosítani a kiválasztottaknak és befolyásos embereknek.

Az Alkotmánybíróság szerdai (február 28.) zárt ülésén felfüggesztette a büntetőjogi módosítások hatályba lépésének egy részét. A felfüggesztés vonatkozik a Büntető törvénykönyvben elfogadott összes módosításra, a jogi személyek büntetőjogi felelősségéről szóló törvényre, és a büntetőeljárás egyes paragrafusaira.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?