Matovič: Lesz vita az alkotmánymódosításról, a vétó a szavazásra vonatkozik

Igor Matovič

Az OĽaNO vétója nem az előrehozott választással kapcsolatos javaslat parlamenti megvitatására, hanem a szavazásra vonatkozik – jelentette ki a Sme rodina tervezetével kapcsolatban Igor Matovič, az OĽaNO elnöke. Az OĽaNO legfeljebb akkor vonná vissza a vétót, ha már tudja, hogyan végződött a kormánnyal szembeni bizalmatlansági szavazás a parlamentben.

„Továbbra is érvényes a vétónk, de a szavazásra vonatkozik. Azzal nincs semmi gondunk, hogy vitázzon a javaslatról a parlament” – jelentette ki Matovič és hozzátette, ezt Boris Kollár, a Sme rodina elnöke sem kérdőjelezi meg.

Az előrehozott választással kapcsolatban Matovič azt mondta, nem vette észre, hogy a Sme rodina hajlana erre. Mint mondta, nem emlékszik, hogy „komolyabban szóba került volna” ez a koalíciós tanácson.

Az alkotmánymódosítással kapcsolatban Richard Sulík, az SaS elnöke bejelentette, pártja kész támogatni azt, ha a parlament megszavazza Mária Kolíková (SaS) módosító javaslatát arról, hogy a parlament szavazhat a saját feloszlatásáról. „Meggyőződésünk szerint helyes ilyen szabályt is belefoglalni az alkotmányba” – jelentette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?