Májusban zajlanak a középiskolai felvételi vizsgák

felvételi

Májusban felvételiznek az alapiskolások a 2023/2024-es tanévre a gimnáziumokba, a szakközépiskolákba, a művészeti középiskolákba és a konzervatóriumokba. A tehetségvizsgákat kedden vagy szerdán tartják, a többi középiskolában május 4-én, illetve 5-én lesznek a felvételi vizsgák.

A második időpontot május 9-re és május 10-re tűzte ki az oktatási minisztérium, a tehetségvizsgákat pedig május 11-re, illetve – a jelentkezők számának függvényében – május 12-re és május 15-re.

A középiskolák igazgatói május 19-én teszik közzé a felvételi vizsga eredményeit az iskolai faliújságon és az iskola honlapján. A diákokat vagy a törvényes képviselőjüket legkésőbb május 24-ig írásban értesítik.

A következő forduló az első évfolyamba még felvehető tanulók számára – kivéve a nyolcosztályos középiskolákat – június 20-án lesz.

A sportközépiskolákban két szakaszban rendezik meg a tehetségvizsgát. Az első szakasz március 21-től április 14-ig lezajlott, a második fázis, az egészségügyi alkalmasság ellenőrzése kedden, illetve május 3-án vagy 11-én, majd május 12-én és 15-én (második időpont) lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?