Magyar árvízi segély - a Rákóczi Szövetség kezeli az 50 millió forintot

Budapest |

<p>A magyar kormány a Rákóczi Szövetséget kérte fel a szlovákiai árvízkárok enyhítésére szánt ötvenmillió forintos összeg kezelésére, a szervezet a Magyar Koalíció Pártjával (MKP) közösen vizsgálja meg az egyes támogatások kiosztásának lehetőségét.</p>

A nemzetpolitikai államtitkárság ezt kedden közölte az MTI-vel, miután megbeszélést folytatott Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, Halzl József, a szövetség elnöke és Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke.
A kommünikében felidézik, hogy a 2010 júniusában bekövetkezett árvíz okozta károk enyhítésére a kormány 50 millió forintot különített el a szlovákiai magyar települések, illetve a károsultak részére. Erről a közvéleményt Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövet tájékoztatta július 7-én a Magyar Koalíció Pártja rendezvényén, Dunaszerdahelyen.
Mint a közleményben tudatják: a magyar kormány egy civil szervezetet, a Rákóczi Szövetséget kérte fel az árvízkárok enyhítésére szánt összeg kezelésére. A Rákóczi Szövetség a Magyar Koalíció Pártjával közösen vizsgálja meg az egyes támogatások kiosztásának lehetőségét. A felek közös érdeknek tartják, hogy a kért támogatások a lehető legrövidebb időn belül eljussanak az árvíz által leginkább sújtott területekre - olvasható az államtitkárság állásfoglalásában.
Az elmúlt hetekben a Új Szó többször írt arról, hogy mikor és kinek fogják átküldeni a fent említett 50 millió forintot.
A Rákóczi Szövetség 1989-ben alakult azzal a céllal, hogy a határon túl élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében. A szövetségnek - honlapja szerint - jelenleg Kárpát-medence szerte több mint 9000 tagja, és csaknem 200 helyi szervezete van, a tömörülés az általa kitűzött célok hatékonyabb elérése érdekében, 1990-ben létrehozta alapítványát, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítványt, melynek tevékenysége elsősorban a felvidéki magyarság sokoldalú támogatására terjed ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?