Macron: Elmúltak az idők, amikor nem halljuk meg a segélykéréseket

Emmanuel Macron francia elnök szerint Oroszország ukrajnai inváziójával arra törekszik, hogy megtörje az európai egységet, saját elképzelései szerint alakítsa át a kontinenst. „Garantálnunk kell Ukrajna biztonságát, hiszen jelenleg Kijev tartja fenn Európ
Pozsony |

Emmanuel Macron francia elnök szerdán Zuzana Čaputová államfővel találkozott Pozsonyban, majd ellátogatott a Globsec biztonságpolitikai konferenciára. A francia államfő Oroszország ukrajnai agressziójával kapcsolatban kijelentette, nem fogják engedni, hogy Moszkva megossza a kontinenst. A konferenciára ellátogatott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is.

Macron arról beszélt, az Európai Unió 20 évvel ezelőtt befogadta a volt szovjet érdekszféra államait. Kijelentette, ezek az országok Európához tartoznak, amelytől csak átmenetileg szigetelték el őket. „Egy közös európai projekt köt minket össze” – szögezte le azzal, az európai államokat összekapcsolja a közös történelem és a közös geopolitikai érdek.

Ukrajnát segíteni

„Szeretném felidézni a magyar hírügynökség igazgatójának szavait, amelyeket 1956 novemberében mondott röviddel az előtt, hogy egy orosz tüzérségi gránát becsapódott volna: »Magyarországért és Európáért halunk meg«” – idézte Macron. Hozzátette, azok az idők elmúltak, amikor ezeket a hangokat nem hallják meg. „Az üzenetem egyszerű: Nem fogjuk hagyni, hogy Európát másodszor is elrabolják” – jelentette ki azzal, Oroszország ukrajnai inváziójával arra törekszik, hogy megtörje az európai egységet, saját elképzelései szerint alakítsa át a kontinenst. „Garantálnunk kell Ukrajna biztonságát, hiszen jelenleg Kijev tartja fenn Európa határait”– magyarázta Macron annak kapcsán, fontos, hogy az emberek megértsék, miért életbevágó a tagállamok Kijevnek nyújtott támogatása.

A háború itt van

Macron a háborús konfliktus kapcsán azt ecsetelte, az orosz agresszió egész Európát érinti, ezért az országok közös felelősséget viselnek. Az elnök szerint a háború elsősorban megmutatta a szövetség erejét, hiszen a NATO a konfliktusra reagálva azonnali hatállyal biztosította határai védelmét. Szerinte ezért a védelemért pedig hálásnak kell lennünk az Amerikai Egyesült Államoknak, hiszen a katonai felszerelés nagy részét ők biztosították. Macron emlékeztette a hallgatóságot arra a kijelentésre, amit még 2019 decemberében tett: „Ha a NATO nem tud egységesen fellépni, az a szövetség halálát fogja jelenteni”. Az elnök szerint ez nem következett be. Sőt rámutatott, azóta Finnország is csatlakozott az Észak-atlanti Szerződéshez, ami tökéletes bizonyítéka annak, hogy Vlagyimir Putyin terve nem teljesült, a NATO pedig csak erősebb és egységesebb lett. Az Európai Unió tagállamai is gyorsan reagáltak és a vártnál hamarabb váltak függetlenné az orosz energiabeszállítástól.

Béke és offenzíva

A francia elnök szerint az egyik legfontosabb szempont ebben a háborúban az, hogy tisztán lássuk, milyen béke fogadható el. Kijelentette, csakis egy olyan béke jöhet létre, amely Ukrajna teljes szuverenitásának visszanyerését eredményezi. „Nem áldozhatjuk fel Ukrajna területének egyetlen szegletét sem, ezért csak olyan béke az elfogadható, amely összhangban áll a nemzetközi joggal” – mondta. Arról is beszélt, az elkövetkező időszakban megkezdődik majd az ukrán ellentámadás, amelynek sikerességében egyáltalán nem kételkedik. Hangsúlyozta, ezek után Ukrajnának kiemelten szüksége lesz a többi állam segítségére, hogy újjáépíthessék az országot.

Lehetséges fordulatok

A francia elnök arra hívta fel a figyelmet, a legnagyobb valószínűség szerint Moszkva azzal számol, ha az unió tagállamaiban a parlamenti választások nyomán kormányváltások következnek be, az az orosz oldal felé billentheti az egyes országok álláspontját. Macron szerint ezért fontos, hogy rövid távon is hatékony segítséget nyújtsunk Kijevnek. Az elnök azonban arra is figyelmeztetett, a NATO jövőjét nem szabad pusztán az Amerikai Egyesült Államok kezében hagyni, hiszen ott is bekövetkezhet egy olyan hatalomváltás, amely a jelenlegi álláspont ellentétét fogja képviselni.

„A földrajz sosem fog megváltozni, Európa mindig ott lesz, ahol van, Oroszország szomszédságában. Minket nem választ el egy óceán” – mutatott rá. Majd arról beszélt, nem engedhetjük, hogy az unió más hatalmak stratégiáját kövesse, az önállóságra kell törekednie, és meghívta a jelen lévő biztonságpolitikai szakembereket egy párizsi konferenciára. Ennek tárgya egyebek mellett a légierő és a nukleáris erők uniós szintű megerősítése lesz. „Meg kell erősíteni a saját hadseregünket is, hogy képesek legyünk megvédeni magunkat és a szomszédainkat is” – jelentette ki. A francia elnök szerint ugyanis nem szabad csak a mai konfliktusra koncentrálni, fel kell készülni a jövőbeni esetleges háborúkra is.

Macron az unió prioritásaként jelölte meg annak bővítését. Arról beszélt, a feltörekvő balkáni országok integrálása kulcsfontosságú Európa jövője szempontjából. Kijelentette, Ukrajnát is fel kell venni a közösségbe.

Lőszer és kiképzés

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az ukrajnai háború szembemegy az Európai Charta alapelveivel. Ukrajna Oroszország általi megtámadásában szerepet játszott, hogy Kijev az Európai Unió tagja akar lenni. Elmondta, az ukránok a mi szabadságunkért is harcolnak, a szuverenitásunkért és a szólásszabadságunkért küzdenek. Arról beszélt, Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a békét próbálja meg tönkretenni, amit közösen építettünk fel a II. világháború után. „Oroszország megtagadja Ukrajna szuverenitását” – mondta az Európai Bizottság elnöke. Kijelentette, bármilyen sokáig is tartson a háború, az unió ki fog állni Ukrajna mellett. Ahhoz, hogy eredményesen felvehessék a harcot, Európa tüzérségi lőszert küld Kijevnek. Hozzátette, 30 000 ukrán katonát képeznek ki az európai országok területén.

A békével kapcsolatban kijelentette: „Olyan igazságot akarunk Ukrajnának, ami az Európai Chartával összhangban áll és amely nem kedvez az orosz agresszornak”. Az igazságos béke feltétele az orosz csapatok teljes kivonása Ukrajna területéről. Mindennek azonban tartósnak is kell lennie. Ehhez pedig arra van szükség, hogy az unió katonailag is támogassa Ukrajnát. Von der Leyen szerint Ukrajna fokozatosan dolgozik rajta, hogy teljesítse az uniós belépési feltételeket és a demokrácia megerősítéséért is erőfeszítéseket tesz. „Ukrajna uniós tagsága  kulcsfontosságú” – mondta az Európai Bizottság elnöke.

Ódor lépni akar

A szlovák hivatalnokkormány miniszterelnöke, Ódor Lajos a konferencián arról beszélt, fel fognak lépni az Oroszország felől érkező hibrid fenyegetésekkel szemben. Ódor szerint az, hogy Szlovákiában a lakosság körében negatív vélemények uralkodnak az uniós és NATO-tagságunkkal és az ukrajnai háborúval kapcsolatban, nem csak a gazdasági helyzetnek tudható be, hiszen összességében az ország mutatói egyelőre pozitívak.  „A társadalomban uralkodó rossz hangulatot nagyrészt az ellenünk folytatott hibrid háborúnak, az orosz propagandának tudom be” – jelentette ki a kormányfő. Ódor szerint ezt azzal lehet ellensúlyozni, ha a lakosság nem csak egyoldalú, félrevezető információkat kap. „Beszélnünk kell az emberekhez” – tette hozzá azzal, hangsúlyozni kell, hogy az ország helye az EU-ban és a NATO-ban van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?