Kolíková: Kritikus pillanatokban az Alkotmánybíróság a demokrácia őrzője

Mária Kolíková

Az Alkotmánybíróság (AB) döntése reményt ad, hogy kritikus pillanatokban ez az intézmény a demokrácia erős védelmezője. Határozatának az is az üzenete, hogy a győztes nem engedhet meg mindent magának – reagált a btk-módosítás hatályba lépésének felfüggesztésére Mária Kolíková, az SaS képviselője, volt igazságügyi miniszter. Azt is kiemelte, hogy gyorsan hozott döntést a testület.  

„Leállított mindent, amit a kormány el akart érni a Btk. módosításával, hogy mi számítson bűncselekmények, és azt, hogy az okozott kár nagysága alapján határozzák meg, mi bűncselekmény, és mennyire súlyos. Szintén leállította az elévülési idő lerövidítését, amit senki sem értett, miért akarja elfogadni a kormány” – mondta, hozzátéve, időközben a kormánypártok is rájöttek, hogy hiba lenne a lerövidítés.

Kolíková szerint az AB azt is megakadályozta, hogy az igazságügyi miniszter felülvizsgálja a korábban kötött vádalkukat, a kormány elképzelései szerint. Emellett megakadályozta azt is, hogy törvénytelen úton szerzett bizonyítékokat használhassanak fel a vádlottak javára. „Ezek mind kulcsfontosságú dolgok” – tette hozzá.

Kolíková szerint az AB döntése egyben üzenet Peter Pellegrininek (Hlas) és Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszternek, hogy mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a törvények időben jelenjenek meg a Törvénytárban. „Ha egyértelmű, mennyire fontos, hogy 15 nappal a hatályba lépése előtt nyilvános legyen egy törvény, akkor mindent meg kell tenniük a Törvénytárban való megjelentetéséért” – folytatta Kolíková. Reméli, hogy az AB-nek ezt a döntését időben megjelentetik.

Ondrej Dostál képviselő (SaS) kijelentette, a határozatban egy szó sincs arról, hogy a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) megszüntetése összhangban van-e vagy sem az Alkotmánnyal.

Az Alkotmánybíróság szerdai (február 28.) nem nyilvános ülésén felfüggesztette a büntetőjogi módosítások hatályba lépésének egy részét. A felfüggesztés vonatkozik a büntető törvénykönyvben elfogadott összes módosításra, a jogi személyek büntetőjogi felelősségéről szóló törvényre, és a büntetőeljárás egyes paragrafusaira.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?