Kiska tábornokká léptette elő Faragó Csabát

Pozsony |

<p>Három megyei rendőrfőkapitányt, &nbsp;egy rendőrattasét, és öt katonatisztet léptetett elő tábornoki rangba ma Andrej Kiska köztársasági elnök. Faragó Csaba személyében egy magyarral is bővült a főtiszti kar.</p>

A kormány január 13-ai döntése nyomán ma rendőr tábornokká nevezte ki Faragó Csaba pozsonyi, Vladimír Šramko trencséni, és Marián Slobodník besztercebányai kerületi főkapitányokat, valamint Juraj Bukuš budapesti rendőrattasét. Az államfő vezérőrnaggyá léptette elő Ondřej Novosadot, a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erő Szárazföldi Erőinek parancsnokát, Miroslav Korbát,  légierő parancsnokát, és Ján Balciart, a Katonai Hírszerzés parancsnokát. Ivan Pacho, a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erői Vezérkarának stratégiai tervező törzse parancsnokát, és Vladimír Šimkót, a Köztársasági Elnöki Hivatal Katonai Irodájának vezetőjét dandártábornokká léptette elő.  A mai előléptetéssel a rendőrség kötelékében nyolcra emelkedett a tábornokok száma, a hadseregben 20 tábornoki hely van, ebből 15-öt töltenek be tábornokok, ötöt pedig ezredesek. „A tábornoki kar száma arányaiban összehasonlítható a szomszédos államok hadseregeinek tábornoki karával, és a tisztikaron belül is arányos” – áll a védelmi minisztérium közleményében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?