Jaroslav Spišiak belép a Progresszív Szlovákiába

Jaroslav Spišiak
Pozsony |

Szerdán hivatalosan, sajtótájékoztatón is bejelentette Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke, hogy Jaroslav Spišiak volt országos rendőrfőkapitány belép a pártba. Spišiak elmondta, sose készült politikusnak, viszont rájött, csak ilyen úton tudja megreformálni a rendőrséget.

Šimečka szerint a Progresszív Szlovákia szakértőkre akar építkezni, ezért is kezdtek az elmúlt egy évben együttműködni például Štefan Kišš gazdasági szakértővel, megalapozva a párt erős, gazdasági kérdésekkel foglalkozó csapatát. A biztonságpolitikai kérdések viszont eddig lefedetlenek voltak, ezért is szólították meg Spišiakot, aki harminc évnyi rendőrségi tapasztalattal rendelkezik.

A volt országos rendőrfőkapitány a sajtótájékoztatón elmondta, a célja mindig is az volt, hogy megreformálja a rendőrséget, és bár sok mindent sikerült is elérnie, számos dolgot a politikai döntések miatt nem tudott véghez vinni. Spišiak 2001-től volt országos rendőrfőkapitány, majd amikor a Smer jutott hatalomhoz, Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter menesztette. A Világi Oszkár vezette Slovnaft biztonsági igazgatójaként kezdett dolgozni. 2010-től 2012-ig ismét visszatért az Országos Rendőr-főkapitányság élére, majd Iveta Radičová kormányának bukásától ismét a Slovnaftnál folytatta tevékenységét. Szerdán elmondta, azért választotta a Progresszív Szlovákiát, mert olyan fiatal politikusokból és szakértőkből áll, akiket „még nem mocskolt be a politika” „Azt akarom, hogy a dolgok normálisan, szakavatottan és törvényszerűen működjenek” – mondta Spišiak.

A Denník N-nek adott interjújában arról is beszámolt, már hosszabb ideje gondolkozik rajta, hogy belépjen egy pártba azonban a szóbeszédekkel szemben eddig senki nem szólította meg. Sem a Szövetség, sem az OĽaNO, sem a Demokraták és Zuzana Čaputová államfő sem kereste meg őt a szakértői kormánnyal kapcsolatban. Bevallása szerint liberális nézeteket vall és egyedül a Progresszív Szlovákiában látta meg azt a potenciális erőt és befogadókészséget, ami olyannyira felkeltette az érdeklődését, hogy végül a politizálás mellett döntött. Elismerte, hogy eddigi munkaadója, Világi nem örült ennek a döntésnek. Kettőjü kapcsolatát korrektnek nevezte, s kizártnak tartja, hogy Világi a jövőben bármikor felkeresné, hogy mint politikustól szívességet kérjen tőle vagy lobbizon nála bizonyos törvények elfogadása érdekében. „Nem tudom, miért hívna fel, ha nem leszek már az alkalmazottja, ha nem fogok a Slovnaftnak dolgozni” – mondta Spišiak a lapnak adott interjúban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?