Igor Matovič: A koalíció megrekedt – Nézzük, mit üzent a koalíciós partnereinek!

matogvic

A koalíció a pénzügyminiszter szerint jelenleg a „megrekedtség” fázisában van. Matovič elmondta, a kormány keddi tanácsülésén felszólította partnereit, hogy viselkedjenek felelősségteljesen, és ne a reformok akadályozásával próbáljanak százalékokat szerezni!

„Mondtam a kollégáimnak, hogy ha így fogunk működni, akkor inkább hagyjuk az egészet” – közölte a pénzügyminiszter. „Azt javasoltam, hogy tegyünk tiszta vizet a pohárba, és valósítsuk meg azt, amit az embereknek ígértünk, amit a kormány programnyilatkozatában is leírtunk. Egyszerűen olyan felnőttként kell viselkednünk, akik felelősek az államért” – mondta Matovič.

A pénzügyminiszter azt is elárulta, sajnálja, hogy a kormányban lévő viták mögött azok a koalíciós partnerek állnak, akik politikai haszonszerzésre használják a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy Sme rodina a koalíciós tanácsban megakadályozta-e Mária Kolíková igazságügyi miniszter reformját, azt válaszolta, hogy regisztrálta a kifogást, miszerint Kolíková nem találkozott a reform előterjesztésekor korábbi kollégáival a Za ľudí pártból. „Ha egy felelős miniszter a képviselőkkel való találkozás nélkül akar egy reformot előterjeszteni, az nem túl felelősségteljes” – mondta. Elismerte, hogy Kolíková már hosszú ideje nem élvezi a bizalmát.

Galéria

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?