Hirman megígérte Čaputovának, a lakosságnak nem lesz gondja az energiaárakkal

m

Karel Hirman gazdasági miniszter keddi találkozójukon biztosította Zuzanu Čaputová államfőt, hogy lesz elég energiahordozó az országban, az árakat pedig a lakosság, az intézmények, a kisvállalkozók és a nagyfogyasztók számára is úgy szabják meg, hogy ne legyenek gondjaik.

„Karel Hirman gazdasági miniszterrel azokról az intézkedésekről beszéltünk, amelyekkel a kormány mérsékelni akarja az energetikai válság hatásait. A miniszter több lehetséges forgatókönyvről is beszámolt, a helyzet alakulása attól is függ, hogy hogyan alakul a közös európai megoldás” – közölte az államfő.

A jelenleg javasolt uniós megoldás Szlovákia számára előnytelen, ezért a kormány más országokkal közösen igyekszik módosításokat elérni. Emellett a gazdasági tárca árplafonnal és a fogyasztókat kompenzáló rendszer kidolgozásával készül.

„Arra kértem a miniszter urat, hogy ne hagyják hosszú időre bizonytalanságban se a lakosságot, se a cégeket, és tájékoztassanak a várhatóan kialakuló lehetséges helyzetekről és a megoldásokról” – tette hozzá az államfő. Čaputová azt is fontosnak nevezte, hogy a kormány tagjai egységes álláspontra helyezkedjenek és világosan tájékoztassák a lakosságot ezekben a kérdésekben, mert a bizonytalanság csak növeli az aggodalmakat.

Az államfő a külpolitika terén is egyeztetésről állapodott meg Hirmannal, mivel itt is több lehetőség van az energetikai együttműködésre számos állammal. „Erről is tárgyalni fogok a 13 uniós államfő csütörtöki máltai találkozóján” – tette hozzá Čaputová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?