Hazai fejlesztésű teszt segíti majd a koronavírus diagnosztizálását

matovič koronavírusteszt

Egy szlovákiai tudósok által kifejlesztett teszt segíti majd a jövőben az új típusú koronavírus diagnosztizálását, de ez más járványhelyzet esetén is hasznos lehet. Az első százezer darab teszt regisztrálását pénteken jelentette be Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő a diagnosztikai eszköz kifejlesztőivel.

A kormányfő szerint a szlovákiai tesztek regisztrációja kulcsfontosságú és stratégiai jelentőségű Szlovákia lakosságának a biztonsága és egészsége szempontjából. „Az ország így önellátó lehet az új típusú koronavírus tesztelésében és diagnosztizálásában” – figyelmeztetett, és kiemelte azoknak a tevékenységét, akik részt vettek a tesztek kifejlesztésében. Egyúttal arra is rámutatott, hogy bár a járvány terjedését sikerült megakadályozni, a teszteket felhasználhatják majd a járvány esetleges újabb gócpontjainak a megtalálásában, ha a betegségnek újabb hullámai is lennének.

Robert Mistrík, az állandó válságstáb tagja kiemelte, hogy a teszt kifejlesztése, próbája és szabadalmaztatása rekordidő alatt ment végbe. Hozzátette: a szlovákiai tesztek minősége ugyanakkor versenyképes a világon használt más tesztekkel is, sőt, ennél sokkal többről van szó. „Szlovákiának nemcsak tesztjei, de olyan technológiái is vannak, amelyek nemcsak a jelenlegi SARS-CoV-2 koronavírus-járvány idején jelentenek segítséget, hanem más olyan járványhelyzetben is, amely a jövőben váratlanul kialakulhat” – jelentette ki.

Pavol Čekan, tudós, biokémikus, illetve a teszt kulcskomponensének kifejlesztője nagyra értékelte a tudósok, az állami szervek, az akadémiai intézetek, valamint a magán- és közszféra együttműködését, amely a tesztek kifejlesztését és legyártását végigkísérte. „Bízom benne, hogy ezzel nagymértékben hozzájárulunk ahhoz, hogy leszámoljunk az új típusú koronavírussal” – tette hozzá.

Čekan emlékeztetett, hogy a szlovákiai fejlesztés abból a tesztből indul ki, amelyet nemzetközi együttműködéssel Németországban fejlesztettek ki, és amelyet az Egészségügyi Világszervezet is ajánl. „Mi a kulcskomponensek optimalizálására összpontosítottunk, amelyek a tesztek pontosságáért felelősek” – tette hozzá. „A klinikai értékelés során, amelyben a Szlovák Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Központja (BMC SAV) és a Comenius Egyetem Tudományos Parkja vett részt, két egymástól függetlenül működő laboratóriumban is száz százalékos egyezést találtak” – tette hozzá.

Az új típusú koronavírusteszteket csütörtökön vette nyilvántartásba az Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal (ŠÚKL). Az első százezer tesztet, amelyet kizárólag Szlovákia lakosságán fognak elvégezni, az ESET Alapítvány fizeti ki.

A tesztek kifejlesztésében és előállításában több mint 20-an vettek részt: Čekan Multiplex DX nevű cégén kívül a Lambda Life és a Proscience tech társaságok, valamint a CCCT nonprofit szervezet, a Szlovák Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Központja (BMC SAV), a Comenius Egyetem Tudományos Parkja és a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?