Gašparovič nyilatkozata a Čentéš-ügyben

Pozsony |

<p>Nyilatkozatot intézett a polgárokhoz szerdán Ivan Gašparovič köztársasági elnök azzal kapcsolatban, hogy szerinte gyűlölettel teli és vulgáris támadások érik, amiért két héttel ezelőtt úgy döntött, nem nevezi ki a parlament által főügyésszé választott Jozef Čentéšt.</p>

Az elnök nem tartja jónak, hogy az ellenzék és a sajtó támadja a döntése miatt, mert - állítja - következetesen az alkotmánnyal összhangban, az ügyben hozott alkotmánybírósági állásfoglalásnak megfelelően járt el. Emlékeztet, az állásfoglalás értelmében joga volt, hogy ne nevezze ki Čentéšt, ha döntését megindokolja.

Emlékeztetett, hogy az előző kormány idején a jelenlegi ellenzék szégyenletes politikai színjátékot követően választotta meg főügyésszé a maga jelöltjét, s ezt a színjátékot az akkori miniszterelnök, Iveta Radičová is bohózatnak nevezte.

Hangsúlyozta, bírálóinak a saját kudarcukat is be kellene vallaniuk, hogy legalább némi erkölcsi joguk legyen a bírálatra.

Az államfő felszólította az ellenzéket, hogy a hisztériakeltés helyett inkább az alkotmánybíróságnál érveljen, miért tartja alkotmánysértőnek Čentéš ki nem nevezését.

További részletek hamarosan!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?