Forró elzárkózik attól, hogy nyilvánosságra hozza a Komáromi Nyomda épületének vételárát

A nyomda épülete immár Forró vállalkozásának tulajdonában áll, de a gyártósor és a nyomdatechnológia az eredeti tulajdonos kezében maradt (Somogyi Tibor felvétele)
Komárom |

Forró Krisztián, a Magyar Szövetség vezetője megvásárolta a Komáromi Nyomda épületét, a vételárat nem hajlandó nyilvánosságra hozni. A Transparency International Slovensko (TIS) szakértője szerint ugyanakkor egy államfőjelölttől ez elvárható lenne.

Először egy internetes portálon bukkant fel az információ, miszerint Forró megvásárolta az észak-komáromi nyomda (Komárňanské Tlačiarne, spol. s r.o.) épületét és telkeit. Az információ valósnak bizonyult, idén év elejétől a pártelnök ABAmet Kft. nevű családi vállalkozása a tulajdonosa a nyomda gyártócsarnokának és a telephelye további ingatlanjainak. Forrónál az ügylet részletei iránt érdeklődtünk, aki a pártja sajtóosztályán keresztül szűkszavúan válaszolt. Eszerint a nyomda épületét és a körülötte lévő telkeket befektetés céljából vásárolta meg és semmiféle állami támogatást nem kapott ehhez. Kiemelte, csak az épületek képezik a cége tulajdonát, maga a nyomdai vállalat, annak technológiájával, gyártósorával együtt az eredeti tulajdonosnál maradt. A vételárat ugyanakkor a pártelnök nem volt hajlandó elárulni.

Banki hitelből

Az ügyre az Új Szó-stúdió azon adásában is rákérdeztünk, amelynek vendégeként Forró mint a Magyar Szövetség államfőjelöltje szerepelt. Itt a pártelnök arról beszélt, a családi vállalkozása olyannyira jól megy, hogy a befektetéseken túl egy polgári társuláson keresztül az idősek számára programokat is tudnak szervezni. A vételár kapcsán annyit még elmondott, annak egy részét banki hitelből finanszírozták. Az ingatlan-nyilvántartás szerint az épületre és a telkekre valóban jelzáloghitelt vettek fel a Tatra Banknál. Forró azonban arra a kérdésre, hogy az újságírók érdeklődése esetén hajlandó-e az ügyletről részletesebb adatokkal is szolgálni, azzal válaszolt, az interneten most is fellelhető nyilvános adatokat hajlandó bemutatni.

Üzleti titok

Meszlényi István, a nyomdai vállalat tulajdonosa lapunknak úgy nyilatkozott, már egy éve el szerették volna adni a kérdéses ingatlanokat, hogy feltőkésítsék a cégüket, ugyanis hosszabb ideje egy beruházásra készülnek. Már korábban is találtak egy vevőt, aki objektív okoknál fogva végül elállt az üzlettől. Forró cégét mint vevőt közvetítőn keresztül találták. A vételár kapcsán Meszlényi is arra hivatkozott, üzleti titokról van szó, így az összeget ő sem árulta el. Arra a kérdésre, hogy egymillió körüli üzletről van-e szó, a vállalkozó azt mondta, ez nincs messze a valóságtól. A nyomdaipari cég tulajdonosa szerint nincs arról szó, hogy Forró valamiféle üzlettársa lenne, a pártelnök cégével ugyanakkor hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött. Forró egyébként a bérleti díj összegét sem volt hajlandó elmondani. A nyomdaépületet a mögötte lévő, nagyjából egyhektáros üres telekkel együtt árulták, így ez is Forró cégének tulajdonába került.

Átláthatóbb is lehetne

A Transparency International Slovensko (TIS) szakértője, Ľuboš Kostelanský szerint Forró cégének, az ABAmet Kft.-nek a nyilvánosan elérhető gazdasági eredményeiből az látszik, a vállalatnak lehetett egy ilyen befektetésre forrása. A cég 2020-ban 2,1 millió euró, 2021-ben 3,3 millió euró, 2022-ben pedig 4,2 millió euró forgalmat bonyolított. A finstat.sk adatai szerint ugyanakkor az éves haszna ebben az időszakban 210 ezer euró és 250 ezer euró között mozgott. Kostelanský rámutatott, ugyan a kérdéses ingatlanvásárlás összege valóban lehet üzleti titok, de szerinte elvárható, hogy egy államfőjelölt egy ilyen adásvétel esetén a törvényben előírtakon túlmenően is transzparens legyen. „Helyénvaló volna, ha önként tenné transzparenssé ezeket az adatokat. Főleg ha egy olyan pártnak az elnöke, amellyel kapcsolatban már hosszabb ideje felmerültek találgatások, hogy külföldről is kaphatott forrásokat” – tette hozzá a TIS szakértője. Kiemelte, nincs törvényi akadálya annak, hogy az ingatlanvásárlás összegét, esetleg a nyomda által a jövőben fizetendő bérleti díjat Forró nyilvánosságra hozza. „Nem látok rá okot, hogy ezeket titkolja” – tette hozzá.

Kostelanský arra emlékeztetett, Michal Truban, a Progresszív Szlovákia korábbi elnöke, jelenlegi parlamenti képviselője is sikeres vállalkozó, aki a korábbi évekre vonatkozóan még az adóbevallását is önként a nyilvánosság elé tárta. A szakértő azt is elmondta, szervezetük az államfőjelöltek mindegyikét megkeresi azzal, hogy töltsék ki a TIS által összeállított vagyonbevallási mintát, amelyben jóval részletesebben lehet feltüntetni az adott jelölt vagyonát, mint az állam által bekért hasonló nyomtatványon. „Forró urat is megkeressük. A kérdőívünket pedig úgy állítottuk össze, hogy abból a kérdéses adásvétel részletei is ki kell, hogy derüljenek” – tette hozzá azzal, természetesen a TIS nyomtatványának a kitöltése önkéntes. A jelölteket a napokban keresik meg, és február folyamán szeretnék nyilvánosságra hozni a bekért adatokat. A TIS vagyonbevallási mintáját például 2019-ben Zuzana Čaputová is kitöltötte.

Üzleti kapcsolat

Azzal kapcsolatban, hogy Forró egy nyomdaipari vállalkozás ingatlanjait vásárolta meg, érdemes rámutatni, hogy bár Meszlényi arról beszélt, a Magyar Szövetség elnökére a tranzakció ellenére sem tekint üzlettársaként, a két vállalkozó között állandó üzleti kapcsolat jött létre. A nyomda ugyanis Forró cégétől bérli az épületét. Ugyanakkor a nyomdaipari vállalatok jelenleg nincsenek könnyű helyzetben. A nyomtatott sajtó visszaszorulása mellett az is sújtja a szektort, hogy a nagy üzletláncok egyre kevesebb színes szórólapot rendelnek. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Komáromi Nyomdában készül Szlovákia legnagyobb példányszámban eladott magyar nyelvű hetilapja, a Vasárnap, amely az Új Szó testvérlapja. Mindkét lapot a Duel-Press adja ki. A magyar kormány által finanszírozott Magyar7 hetilapot pedig a Délkelet-Press Kft. nyomtatja a magyarországi Békéscsabán, korábban ezt a kiadványt is Szlovákiában nyomtatták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?