Fico: Senkinek nem lesz mérsékelve a büntetése, aki most börtönben van

robert fico k

A jelenleg büntetésüket töltők közül senkinek sem lesz elengedve vagy mérsékelve a büntetése. Ez csak akkor jöhetne szóba, ha megszűnne az általa elkövetett cselekmény büntethetősége – jelentette ki Robert Fico (Smer) kormányfő az egyes gazdasági jellegű vagy kábítószerrel összefüggő bűncselekmények büntetési tételének tervezett mérséklése kapcsán.

A javaslatot szerdán hagyta jóvá a kormány. Fico azt is hangsúlyozta, a javaslat nem fog érinteni egyetlen politikai jellegű, sajtónyilvánosságot kapott kényes ügyet sem.

„A represszív büntetőjogtól a resztoratív jellegűhöz fogunk közelíteni. Egyszerűen szólva azt akarjuk, hogy mindenekelőtt az okozott kár legyen megtérítve, és a bűncselekmény áldozata jogorvoslatot kapjon” – jelentette ki a kormányfő.

Olyan korábbi ügyeket idézett fel, amikor egy láda lopott almáért vagy 200-300 eurós csúszópénz miatt került valaki három évre börtönbe.

Azt is elmondta, a büntetési tételek csökkentésénél az osztrák és német példából indulnak ki, de még mindig magasabbak lesznek, mint egyes államokban.

Hozzáfűzte viszont, hogy más államoktól eltérően a módosítás nem fog vonatkozni a már kiszabott, jogerős büntetésekre.

A kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményeknél világosan megkülönböztetik majd, hogy felhasználóról vagy például terjesztőről van-e szó.

A tervezett módosításba azt az alkotmánybírósági döntést is belefoglalják, hogy nem kell kötelezően vagyonelkobzást kiszabni.

Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter hozzátette, a büntetési tételeket úgy módosítják, hogy a bíró individuális ítéleteket szabhasson ki a legenyhébb büntetéstől a legszigorúbbig. Szeretnék, ha több lenne az alternatív büntetés, vagyis a házi őrizet, a közmunkára ítélés és a pénzbírság kiszabása. Azt is hozzátette, például az 5 évre elítélt tettes már nehezen illeszkedik vissza a társadalomba, és nagy a valószínűsége, hogy visszaeső lesz, vagyis újra bűncselekményt követ el.

A kiszabható pénzbírság nagyságát 3 millió euróra emelnék. „Gazdasági bűncselekményekért lehetne ezeket kiszabni, és ekkora összegnek már hasonló visszarettentő hatása lehet, mint a szabadságvesztésnek” – szögezte le Susko.

Azt is megerősítette, változásokat terveznek a hatósággal együttműködő vádlott esetében, és átláthatóbbá tennék a vádalku megkötésének feltételeit. A kormány elfogadta azt a javaslatot is, amely még korábban, a máriatölgyesi (Dubnica nad Váhom) gyilkosság után lett kidolgozva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?