Fico Prágából beszólt Radičovának, és a sajtót bírálta

Prága |

<p>Robert Fico miniszterelnök Vasárnap Prágában, az EU-USA csúcson megkérdőjelezte a közvetlen elnökválasztás szükségességét. Szerinte a közvetlen választás nem felel meg az elnök jobbára reprezentatív jogköreinek, ennek a parlament általi elnökválasztás felelne meg.</p>

"Nem vagyok biztos benne, hogy a hazai közélet felkészült az elnöki jogkörök bővítésére" - mondta, egyúttal kizárta, hogy Ivan Gašparovič második megbízatási időszaka során elfogadnák az ehhez szükséges alkotmánymódosítást.

Fico megköszönte az állampolgároknak, hogy azt a stabilitást választották, melyet Iveta Radičová nem tudott volna nyújtani. "Ha Radičová asszony nyerte volna a választásokat, ugyanannak lehettünk volna, szemtanúi, mint a kormány gazdasági válságtanácsában, ahol folyton egy ellenzéki úr ugrál, provokál és találgat" - mondta, bár elismerte, ha a Radičovát választották volna elnökké, elismerte volna a szavazók akaratát.

Fico élesen bírálta a hazai sajtót is. "Amit a választások kapcsán műveltek, az szemben állt Szlovákia nemzeti és állami érdekeivel" - fejtette ki a kormányfő, aki szerint a sajtó Gašparovič-ellenes kampányt folytatott. Véleménye szerint ez megengedhetetlen, de a választások megmutatták, hogy a szlovák sajtónak abszolút semmire nincs hatása. A kormányfő hétfőre rendkívüli sajtóértekezletet hívott össze, melynek témája a sajtó ostorozása lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?