Fico: bizonyított az SDKÚ-DS pénzmosása

Pozsony |

<p>Mára világosan bizonyíthatóvá vált az SDKÚ-DS pénzmosása - jelentette ki Robert Fico a Szlovák Rádió szombati vitaműsorában.</p>

Elmondta, svájci bankokban nyitott számlákról a Soul cégen keresztül 22 millió koronát küldtek át az SDKÚ-DS-nek. Fico megjegyezte, hogy a bankok nem hajlandók közölni, kiknek a számláiról van szó, de nyilvánvaló, hogy szlovák állampolgárokéi.


Fico szerint ők világos információkkal szolgáltak arról, hogy a Szlovák Útkezelőség és az SDKÚ emberei saját névre szóló számlákat nyitottak Svájcban, amelyekre a branyiszkói alagút építésére szánt pénzek érkeztek. Ezt igazolja szerinte az is, hogy Mikuláš Dzurinda lemondott az SDKÚ-DS listavezetői posztjáról. "Az SDKÚ három sajtóértekezlet után szétesett" - tette hozzá.

Kész vitaműsorban találkozni Dzurindával, ha az előbb megmondja, ki a tulajdonosa a svájci Credit Suisse-nél nyitott számlának, amelyről a Soul cég 800 ezer eurós kölcsönt kapott. A kormányfő arra is választ vár az SDKÚ-DS vezetőjétől, hogy a Hotel Fórum eladása ügyében az alvilág képviselői miért járhattak szerződéseket aláírni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?