Fenntartóváltás: óvatosak a színiigazgatók

tóth tibor czajlik józsef
Komárom/Kassa |

A Híd párt három parlamenti képviselője már beadta azt a törvénymódosító javaslatot, amely a nemzetiségi színházak fenntartójának változásáról szól. Ha a parlament megszavazza, januártól öt megyei fenntartású intézmény, köztük a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház is a kulturális minisztériumhoz kerülne.

A Híd kulturális államtitkára szerint előnyös lesz a magyar színházaknak, ha a szaktárca válik a fenntartójukká. „Már 2002-ben, amikor a megyékhez kerültek, sokan bírálták a döntést, hiszen ezek az intézmények országos jelentőségűek, a társulatok más megyék területén is fellépnek” – indokolta lapunknak az elképzelést Rigó Konrád (Híd) kulturális államtitkár. Hangsúlyozta, hogy állami intézményként törvény garantálná ezeknek a színházaknak a létezését, illetve a minimális éves költségvetését, amelyet már jövőre emelni szándékozik a minisztérium. A kezdeményest 140 neves színházi ember támogatta aláírásával, köztük magyarok is. „A kultúrában dolgozók viszont mindig óvatosak, minden változásban veszélyt látnak” – tette hozzá Rigó Konrád.

Világos garancia

A két magyar színházunk igazgatója óvatosan nyilatkozott az elképzelésről. „Nem vagyok semmi jónak az elrontója, de addig nem tudok lelkesedni ezért a kezdeményezését, amíg nem látok világos garanciákat arra, hogy színházunk helyzete javulni fog a minisztérium fennhatósága alatt. Kevésnek találom továbbá az eddigi szakmai párbeszédet, mert bár voltak találkozók ez ügyben a minisztérium képviselőivel, nem kaptam választ a kérdéseimre. Ez sokkal komolyabb lépés annál, hogy lezáratlanok maradjanak bizonyos kérdések – véli Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója. – Legutóbb a Mečiar-kormány idején voltak színházaink minisztériumi fennhatóság alatt, és senki sem sírja vissza azt az időszakot. Ráadásul szerintem nagyobb esély van arra, hogy megyei szinten több cikluson keresztül megmarad a magyar képviselet, mint országos szinten.”

Kapcsolódó cikkünk

Pénz a fejlesztésre

Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója több előnyt vár a változástól. „Megfelelő megoldásnak tartom, amennyiben jelentősen megnő a színház költségvetése. Jelenleg a tényleges költségeink 60%-át fedezi a megyei költségvetés. A többit magunk teremtjük elő. Ez az összeg az alaptevekenység megvalósítására és az alapfizetésekre elegendő. Sem felújítási költségek, sem eszközfejlesztés – műszaki berendezések, világítás- és hangtechnika stb. vásárlása –, sem egyéb beruházások, teljesítménypótlék és prémiumok, vagy oktatási tevékenység, az utánpótlás nevelése sem fér bele. Az ilyen irányú fejlesztési források további 60%-kal megnövelnék az igényelt költségvetésünket – véli a Thália igazgatója. – Ami a minisztérium alá tartozás szakmai oldalát illeti, egy elit közösségbe kerülnénk, Szlovákia legjelentősebb színházai közé, ezzel elismerve országos jelentőségünket, amit az alapító okiratunk kötelességként hagyott ránk.” Szerinte akkor is szükséges a finanszírozás javítása, ha nem valósul meg ez a kezdeményezés. „Akkor pedig tovább kell haladni egy több lábon álló finanszírozás irányába, fenntartó váltása nélkül” – mondta Czajlik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?