Ennyivel emelkedik jövőre a minimálbér és a hétvégi munkáért járó juttatás!

euro penz

Mutatjuk, mire számíthat januártól!

2024 januárjától jelentősen emelkedik a minimálbér, valamint a hétvégi és éjszakai munkáért járó pótlék, és már azt is tudni lehet, utóbbi esetében pontosan milyen összegben állapodtak meg a munkaadók és a munkavállalók képviselői – írja a Pravda.

Ami a minimálbért illeti, az összege 50 euróval magasabb lesz, mint idén, tehát azok, akik hivatalosan minimálbért keresnek, januárban már bruttó 700 euró helyett 750 eurót vihetnek haza. A 7,14 százalékos emelés a teljes munkaidőben dolgozókra vonatkozik.

Az alap minimál órabér a korábbi 4,023 euróról 4,31 euróra növekszik – az éjszakai, hétvégi és munkaszüneti napokon dolgozó alkalmazottak ezáltal számottevő fizetésemelésben részesülnek.

Minden szombaton ledolgozott óráért a minimálbér legalább 50 százalékát kapják majd, ami 2024-ben 2,155 eurót tesz ki. A vasárnapi munkavégzésért a fizetésükön felül a minimál órabér 100 százalékát, vagyis 4,31 eurót kapnak kézhez.

A munkavállalók éjszakai munkáját legalább óránkénti 1,724 eurós pótlékkal szükséges díjazni. A munkaszüneti napokon történő munkavégzés esetén ez az összeg a szerződéses munkavállalók esetében óránként 4,023 euró. A határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatott munkavállalók az átlagos órabérük 100 százalékának megfelelő összeggel számolhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?