Elbonthatják a D4/R7 egyik szakaszát

D4/R7
Pozsony |

A közlekedési miniszter, Andrej Doležal (Sme rodina-jelölt) szerint elképzelhető, hogy el kell bontani az újonnan épült D4-es autópálya egy szakaszát Horvátjárfalunál (Jarovce).

A tárcavezető pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, az autópálya alapjába a kivitelező konzorcium hulladékot épített be. Mindezt az a 60 próbafúrás igazolja, amit az új autópálya töltésén végeztek.

„Ki kell mondani, itt arról van, szó, hogy a pozsonyi Slnečnice lakótelepnél lévő hulladéklerakót egyszerűen áthelyezték a D4-es autópálya alá”

– mondta a miniszter. Hozzátette: nem tudja elképzelni, hogy a Speciális Építésügyi Hivatal máshogy járna el, minthogy elrendelje az építmény mihamarabbi eltávolítását.

Doležal szerint szinte biztos, hogy a szóban forgó 1,3 kilométeres szakasz alatt veszélyes hulladék is van, ezért az esetleges bontásnak speciális körülmények között kell majd zajlania. Kiemelte, mindennek a költsége a kivitelezőt, a Zero Bypass Limited nevű konzorciumot terheli. A tárcavezető szerint fennáll a gyanú, hogy a szóban forgó szakaszon kívül további helyeken is hulladékot építhettek be az útalapba, ezért további vizsgálatokat indítanak. Hozzátette, a minisztériumon belül és a helyileg illetékes környezetvédelmi osztályokon is ellenőrzést kezdeményez.

„Vizsgálják meg, miért nem tettek két éven keresztül semmit”

– mondta Doležal, aki szerint, ha az építési hivatal nem rendeli el a bontást, akkor azt megteheti a környezetvédelmi hatóság. Újságírói kérdésre pedig azt is elmondta, az észak-csallóközi R7-es gyorsforgalmi út még távol áll attól, hogy át lehessen adni.

„Az R7-es még nincs kész” – jelentette ki, és hozzátette, nincs rá ok, hogy a közeljövőben ideiglenesen megnyissák. A miniszter nem tudta megbecsülni, hogy mennyit késik majd a D4/R7 átadása, szerinte az is elképzelhető, hogy az egész ügy nemzetközi döntőbíróság elé kerül.

Érsek Árpád (Híd) előző közlekedési miniszter szerint a D4-es szóban forgó szakaszának bontása a kivitelezőnek több tízmillió eurójába kerülhet. Érsek arra emlékeztetett, hogy a Speciális Építési Hivatal még januárban állította le a szakaszon az építkezést, hiszen már akkor kiderült, hogy hulladék is lehet az útalapban. A kivitelezőnek 90 napja volt arra, hogy előálljon egy megoldással, erre most további 30 napos haladékot kaptak. Ahogy a hivatalban lévő tárcavezető, úgy Érsek is arról beszélt, hogy az út alapjába beépített anyagokat a rendőrség is vizsgálja.

„Ha ezt szemétdombnak fogják nyilvánítani, akkor azt természetesen el kell onnan hordani” – mondta a korábbi miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?