EB: Szlovákia már nem számít sertéspestissel fertőzött területnek

sertéspestis

Az Európai Bizottság (EB) döntése értelmében Szlovákia már nem számít afrikai sertéspestissel fertőzött területnek. Erről Daniel Hrežík, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztályának munkatársa tájékoztatott csütörtökön. Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszter szerint a határozott és hatékony intézkedéseknek köszönhetően sikerült rendkívül gyorsan stabilizálni a járványhelyzetet Szlovákiában.

„Nagy siker ez, ami arról tanúskodik, hogy az általunk felállított rendszer működik. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a betegség holnap nem ütheti fel a fejét máshol” – figyelmeztetett a tárcavezető. Hozzátette: a sertéspestis tovább terjed a vaddisznók között, ezért felelősségteljes hozzáállást kért a tenyésztőktől, a vadászoktól és az erdészektől.

Hrežík közölte: miután sikerült stabilizálni a járványhelyzetet, és megállítani a fertőzés terjedését a házisertés-tenyészetekben, az EB visszavonta a korábban elrendelt szigorú korlátozásokat. Ez többek között azt is jelenti, hogy az érintett területeken fekvő tenyészetekből származó sertéshúsra ismét rányomhatják az EU egész területén érvényes ovális bélyegzőt, ami jelentősen megkönnyíti a sertéshús- és sertéskereskedelem működését.

Hrežík figyelmeztetett, hogy a sertéspestis viszonylag rövid idő alatt végigsöpört Európa nagy részén. Szlovákia területén a betegség csak két járásban fordult elő, a Tőketerebesiben (Trebišov) és a Nagymihályiban (Michalovce). Házisertés-tenyészetben utoljára augusztus 19-én ütötte fel a fejét a sertéspestis, azóta csak vaddisznók fertőződtek meg. Hrežík elmondása szerint jelenleg 29 fertőzött vaddisznót tartanak nyilván, a környező országokhoz képest ez a szám elenyésző. A vadászidény kezdete óta 54 373 darab ilyen állatot lőttek ki, 14 343 darabbal többet, mint tavaly ilyenkor. Az intenzív vadászat tovább folytatódik.
 

A szóvivő közlése szerint a környező országokban idén már több mint 5600 vaddisznó esetében igazolták a sertéspestist. A legtöbb eset, csaknem 2100 Lengyelországban fordult elő, Magyarországon több mint 1380 esetről tudni. Szlovákiában e két országgal, illetve az Ukrajnával határos régiók a legveszélyeztetettebbek. A környező országokban idén több mint 1840 házi sertés kapta el a betegséget, a sertéspestissel megfertőződött állatok száma így már közel 7500-ra tehető. A földművelésügyi minisztérium figyelmeztetett, hogy továbbra is tilos sertéseket behozni a fertőzött országokból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?