Durván befékez a szlovák gazdaság

infláció
Pozsony |

Az ukrajnai háborús konfliktus és az energiaárak látványos növekedése jövőre a szlovák gazdaságnak is megadja a kegyelemdöfést – derül ki a pénzügyminisztérium legfrissebb előrejelzéséből.

A növekvő energiaárak már most hatalmas érvágást jelentenek a szlovák iparnak, a jövő év első felében pedig az eddiginél is súlyosabb problémákkal leszünk kénytelenek szembenézni. „Míg idén éves szinten 1,9 százalékos gazdasági növekedésre számítunk, a növekedés üteme jövőre 0,6 százalékra eshet vissza” – mondta el Juraj Valachy, a szaktárca mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) igazgatója, aki szerint a gazdaság lassulásához leginkább a lakossági kereslet visszaesése járulhat majd hozzá. A családoknak ugyanis egyre jobban át kell majd gondolniuk, mire is költik a pénzüket, hiszen míg idén átlagosan 12,4 százalékkal nőnek az árak a tavalyihoz képest, jövőre ennél is gyorsabb, 13,5 százalékos árvágtára számíthatunk. A pénzügy szerint a nominális átlagbér jövőre ugyan 10 százalékkal nőhet, a magas infláció miatt azonban a reálbér több mint 3 százalékkal esik vissza. „Négy évnyi reálbérstagnálás, ez lesz ennek a válságnak az eredménye” – figyelmeztet Valachy, aki szerint az egyedüli jó hír, hogy az állástalanok száma nem nő majd nagyobb mértékben. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?