Bútora: A diákoknak ismerniük kell az új technológiákat és az interakciót

Daniel Bútora

A diákok kulcsfontosságú készségei közé fog tartozni a jövőben a digitális technológiák felhasználása, az interakció, a számítógépes kommunikáció, valamint a problémamegoldó készség – ezekkel a témákkal foglalkozik a Készségfesztivál elnevezésű rendezvény – tájékoztatta a TASR-t az oktatási tárca kommunikációs és marketingosztálya.

Daniel Bútora oktatási miniszter a konferencia megnyitóján az érzelmi intelligencia fontosságát is hangsúlyozta, továbbá a csapatmunkát, a projektekben való gondolkodást, a gyors változásokhoz való alkalmazkodóképességet a felgyorsult és állandóan változó világban. „Ez részben már elkezdődött, sok iskola már ezek szerint az elvek szerint tanít. Mások még egyelőre hátrafelé tekintgetnek, mintha egy kicsit abban reménykednének, hogy ez az egész elkerül minket. Nem kerül el, és a fenntartóknak, az önkormányzatoknak, az iskolaigazgatóknak nagyon komolyan kell foglalkozniuk azzal a kérdéssel, hogyan készítsék fel a gyerekeket erre” – jelentette ki Bútora.

Példaként említette az új állami kerettantervet, amely nagyobb rugalmasságot biztosít az iskoláknak az órarenddel kapcsolatban is. „A 45 perces tanítási óra már csak az egyik modell, és talán nem is ez lesz a leggyakoribb. Előfordul, hogy kisebb egységekre kell bontani az órát, vagy ellenkezőleg, egész projektnapokat tartani. Van, hogy sokkal kevésbé kell már összpontosítani arra, amit most tartalmi résznek nevezünk, és sokkal fontosabbak a készségek és a teljesítmény” – tette hozzá az oktatási miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?