Az előre hozott választásról, a vasárnapi boltzárról és Ukrajnáról vitázott Krúpa és Saková

Juraj Krúpa

Juraj Krúpa, az SaS képviselője kompromisszumos megoldásnak nevezete, hogy az előre hozott választást szeptemberben tartják majd. Hozzátette, ezzel a döntéssel azonban nem mindenki elégedett. Mint mondta, ő maga is támogatta volna a júniusi választás kiírását. Vitapartnere, Denisa Saková (Hlas) szerint az őszi dátum az ország és az emberek számára is hátrányos. 

Saková szerint a Hlas még egyelőre nem tudja, indít-e saját jelöltet az elnökválasztáson. „Valószínűleg a parlamenti választást követően foglalkozunk ezzel” – jelentette ki a TA3 V politike című műsorában vasárnap.

Krúpa támogatná Zuzana Čaputová ismételt megválasztását, aki azonban egyelőre még nem jelentette be, indul-e az államfői székért.

A vasárnapi boltzár bevezetéséről szóló vitát mindkét képviselő bírálta. „Nem hiszem, hogy helyénvaló lenne, ha a parlamenti képviselők megszabnák, hogy az emberek többet kereshetnek-e ebben a nehéz időszakban” – mondta Saková. Krúpa a vasárnapi nyitvatartásról szóló vitát ideológiai harcnak tartja.

Krúpa szerint Szlovákia kötelessége támogatni Ukrajnát, ez az ország érdeke is. Saková emlékeztett, a Hlas már a háború kezdetén elítélte az orosz agressziót, és bár egyetért azzal, hogy a kormánynak segítenie kell Ukrajnát, annak mindenekelőtt saját állampolgárairól kell gondoskodnia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?