Antigénteszt is elég a koronavírus elleni gyógyszerek felírásához

paxlovid

Bármilyen hivatalos tesztelőponton elvégzett antigénteszt is elég a Covid-19 elleni Paxlovid és Lagevrio gyógyszer felírásához, ahol igazolást állítanak ki erről – tájékoztatta a TASR-t az egészségügyi minisztérium. A gyógyszerek felírásához korábban PCR-tesztre volt szükség.

„A gyógyszer szedése előtt hivatalos tesztelőhelyen végzett pozitív antigéntesztre vagy PCR-tesztre van szükség” – közölte a tárca. Az odahaza elvégzett antigéntesztet nem fogadják el. A változást azután vezették be, hogy a múlt héten 20 799 doboz Paxlovid gyógyszer érkezett Szlovákiába.

A minisztérium magyarázata szerint bár a szóban forgó gyógyszerekből elegendő van, el akarják kerülni a korábbi negatív jelenségeket.

Ilyen volt például, hogy előre felhalmozták a gyógyszert, mivel a betegség igazolása nélkül lett felírva

– közölte a tárca.

A Paxlovidot a kockázatos csoportba tartozó betegeknek szánják. „A veszélyeztetett csoportba tartoznak például a 60 évnél idősebb páciensek, a krónikus szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, a súlyos cukorbetegségben szenvedők, a neurológiai páciensek, a krónikus tüdőbetegek vagy az artériás magas vérnyomásban szenvedők” – tájékoztatott a minisztérium. A Lagevrio gyógyszer a közlemények szerint rendelkezésre áll a kórházakban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?