Andrej Danko teljes mellszéleséggel kiáll Martina Šimkovičová mellett

andrej danko k

A parlament alelnöke, Andrej Danko (SNS) kijelentette, teljes mértékben támogatja Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális minisztert.

Az SNS elnöke a kulturális tárcavezető leváltását megcélzó ellenzéki indítványra reagált, amelyet a PS és az SaS a mai nap folyamán adott le. Danko elmondta, abban reménykedik, hogy a Šimkovičová menesztéséről szóló rendkívüli parlamenti ülés gyorsan lezárul.

„Örülök, hogy nem szivárványos felvonulásokra, hanem a filharmónia tetőszerkezetének javítására költi a pénzt. Martina Šimkovičová sok mindenre rámutat” – közölte Danko. „Reményeim szerint nagyon gyorsan véget vetünk az ülésnek, nincs szükségünk felesleges cirkuszra” – tette hozzá.

A miniszter leváltására indított petíciót már több mint 180 ezren írták alá, ezért is döntött úgy az ellenzék, hogy a parlamentben megnyitja ezt a témát.

Rendkívüli ülés kezdeményezéséhez 30 képviselő támogatására van szükség, és a házelnöknek hét napon belül össze kell hívnia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?