Aki bátor, vasárnaptól mehet a katonai erdőkbe

Pozsony |

<p>Július 1-jétől szabadon látogathatók az erdőháti és a valaškovcei katonai körzet erdői. A látogatás eddig engedélyhez volt kötve.</p>

A minisztérium azonban figyelmeztet, továbbra is be kell tartani a katonai körzetekről szóló törvényben foglaltakat. „A védelmi minisztérium figyelmezteti a lakosságot, hogy a katonai erdők nem nevezhetők tipikus turistaközpontnak. Előfordulhat, hogy lőszermaradványokkal találkoznak, ezek fokozott biztonsági kockázatot jelentenek” – figyelmeztet a minisztérium sajtóosztálya.

Hadgyakorlatok idején továbbra is tilos a katonai erdők területére lépni. A hadgyakorlatok idejéről a katonai körzettel határos önkormányzatokon, vagy a védelmi minisztérium honlapján tájékozódhatnak.

Tilos a megtalált lőszerekkel vagy fegyverrel manipulálni, belépni a lezárt területekre vagy épületekbe, azokról fénykép- vagy filmfelvételt készíteni” – írja a minisztérium kommunikációs osztálya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?