Akár le is állhat az utasellátás a bécsi reptéren!

Bécsi reptér
Pozsony/Bécs |

Aki holnap utazik a bécsi repülőtérről, annak érdemes a megszokott 1,5–2 óránál is jóval korábban megérkeznie a reptérre, a biztonsági ellenőrzést végző személyzet ugyanis kedd délelőttre üzemi értekezletet hívott össze, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy nem lesz kinek leellenőriznie az utasokat és a csomagjaikat.

Információink szerint a Vienna International Airport Security Serivces (VIAS) alkalmazottjai már hónapok óta tárgyalnak a cégvezetéssel a fizetésemelésekről, ám mivel az egyeztetések mindeddig eredménytelenül végződtek, a szakszervezetek úgy döntöttek, összehívják az üzemi értekezletet. Bár hivatalosan nem sztrájkról van szó, a gyakorlatban mégis azt jelenti. Lényege, hogy az alkalmazottak munkaidő alatt összegyűlnek egy több órás megbeszélésre, a részvételt pedig a munkaadó a vonatkozó törvények értelmében még akkor sem tilthatja meg, ha az az utasellátás akadozásához vagy teljes leállításához vezetne.

tuntetes

Leállhat az utasellátás

A találkozót reggel kilenc órára hívták össze az alkalmazottak, s becslések szerint délután két óráig tarthat. Bár tény, hogy a keddi nap a legkevésbé forgalmas napok közé tartozik a héten, s ráadásul még el sem kezdődött a téli szezon, az utasellátás jelentős korlátozása még így is több ezer embernek okozhat problémát és valószínűsíthető, hogy emiatt sokan lekésik a repülőjárataikat.

A VIAS jelenleg 950 embert foglalkoztat, s ebből becslések szerint körülbelül 700–800 vesz részt az értekezleten. Akik az alkalmazottak közül épp szolgálatban lesznek, azok reggel kilenckor befejezik a munkát és csatlakoznak az értekezlethez.

Alacsony órabér

A VIAS alkalmazottainak szakszervezete szerint a kezdő órabér a cégnél jelenleg bruttó 9,94 euró, ami 40 éves hétre vetítve bruttó 1722 eurós havi bért jelent. A 16. ledolgozott munkaévtől az órabér bruttó 11,40 euróra emelkedik. Ez lényegesen kevesebb annál, amit ugyanazért a munkáért a németországi repülőtereken keresnek a biztonsági szolgálat alkalmazottai, de még az osztrák repülőterek közül is a bécsin fizetik ki a legalacsonyabb béreket, holott ez az ország legnagyobb nemzetközi repülőtere. Például Németországban 2023-tól a biztonsági személyzet órabére bruttó 20,60 euró lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?