A VšZP szerződést kötött a boryi kórházzal

bory

Az Általános Egészségbiztosító (VšZP) és a pozsonyi boryi kórház abban egyezett meg, hogy szerződést köt az átfogó egészségügyi ellátás biztosításáról.

Keddtől így a biztosított személyeknek térítik a kórházi ellátást és az operációkat. A VšZP jelezte, hogy a sürgősségi ellátással kapcsolatos szerződést automatikusan megkötik, miután a kórház teljesíti a feltételeket.

„A VšZP ügyfeleinek augusztus elejétől minden rendelőben rendelkezésére áll az egészségügyi ellátás teljes skálája. Ebbe a fekvőbeteg-ellátás és az egynapos sebészeti beavatkozások is beletartoznak. Az egészségügyi ellátást érintő fokozatos szerződéskötés tegnap (augusztus 7.) fejeződött be” – magyarázta Eva Peterová, a biztosító kommunikációs osztályának menedzsere.

A VšZP-vel kötött szerződést a boryi kórház is megerősítette.

Üdvözöljük, hogy a boryi kórház mától a VšZP ügyfeleinek is tud fekvőbeteg-ellátást biztosítani. Ez nagyszerű hír a pácienseknek, és egyúttal az egészségügyi alkalmazottjainknak is, akik sosem akarták egészségügyi biztosítók szerint felosztani a pácienseket

– közölte Ľuboš Lopatka, a kórház vezérigazgatója.

A Dôvera és az Union magán egészségbiztosító még márciusban megkötötte az egészségügyi ellátásról szóló szerződést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?