A Fórum Kisebbségkutató Intézet Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege és a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2018 júniusában kérdőíves felmérést végzett Dél-Szlovákia 16 járásának. 120 településén, valamint Pozsonyban és Kassán. A mintát 800 szlovákiai magyar felnőtt alkotta. A mintavétel nem, korcsoport, iskolai végzettség, valamint településtípus szerint reprezentatív.
Röviden felvázolom a válaszadók összetételét. Nemek szerint a minta 52,8%-át nők alkották, 47,2%-át férfiak. Az adatok feldolgozásánál a korábbi felmérésekkel való összahasonlíthatóság kedvéért három korcsoportra osztottam a mintát, a 18–34 évesekre (27,4%), a 35–55 évesekre (39,3%) és az 55 év felettiekre (33,3%). Iskolai végzettség szerint az alapiskolai végzettségűek a válaszadók 22%-át, az érettségivel nem végzédő középiskolát abszolváltak 28%-ot, az érettségizettek 34%-ot, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 16%-ot tettek ki. Lakhely szempontjából a megkérdezettek 38%-a városon, 62%-uk falun él.
Családi állapot szempontjából a válaszadók 64%-a partnerkapcsolatban él, ebből 54%-uk házasságban, 10%-uk élettársi viszonyban. 23%-uk nőtlen/hajadon, csaknem minden tizedik elvált, 4%-uk pedig özvegy. 71%-nak van gyermeke.
Foglalkozási státusz szerint a válaszadók fele alkalmazott, 29%-uk a magánszférában, 21%-uk a közszférában dolgozik. A második legnépesebb csoportot a nyugdíjasok alkották (20%). 13% a vállalkozók, 7% a diákok és 3,9% a munkanélküliek részaránya.
A munkahelyen betöltött pozíció szerint a beosztottak dominálnak. A munkahellyel rendelkezők csaknem 73%-a beosztott. A csúcsvezetők részaránya 8,7%, a középvezetőké 9,5%, a csoportvezetőké 9%.
A nemzeti önbesorolás azt jelenti, hogy saját magunk választása szerint milyen nemzetiségűnek tartjuk, milyen nemzeti alapon létező közösséghez tartozónak érezzük magunkat. Ezen a téren 3 jellemzőt vizsgáltunk. Először a nemzetiséget, azaz a deklarált identitást, vagyis azt, hogy a megkérdezettek milyen nemzetiségűnek vallják magukat, ha ezt megkérdezzük tőlük (persze, ezt a választ, akárcsak bármely más kérdésre adandót, meg lehet tagadni, nem jellemző azonban, hogy ezt az emberek megtennék). A második jellemző arra vonatkozott, hogy az illető leginkább kinek tartja magát, a harmadik pedig arra, hogy ha két választási lehetősége van, mivel azonosul elsődlegesen és mivel másodlagosan.
Ami a deklarált identitást illeti, a megkérdezettek 96%-a magyar nemzetiségűnek, 3%-uk szlováknak, 1% romának vallotta magát, néhányan pedig egyéb nemzetiségűnek. Abban, hogy csaknem valamennyien magyarnak vallják magukat, nincs semmi meglepő, hiszen a felmérés célcsoportját a szlovákiai magyarok alkották. E szempontból inkább az lehet meglepő, hogyan kerültek a mintába szlovákok. De valójában ez sem az, mert a korábbi összes kutatásunkhoz hasonlóan mindig vannak magyarnak „látszó” emberek, akik gond nélkül beszélnek magyarul, nem okoz nekik problémát a magyar lekérdezés, s akikről a végén derül ki, hogy ők mégis szlováknak deklarálják magukat.
Ha nem azt kérdezzük, hogy az illető milyen nemzetiségűnek tartja magát, hanem felsorolunk 10 lehetőséget, s ezek közül választja ki, mivel azonosul a legjobban, akkor a következő válaszokat kapjuk: 37% leginkább szlovákiai magyarnak tartja magát, csaknem 31% magyarnak, 24% pedig felvidéki magyarnak/felvidékinek. 2,4% a magukat szlovák származású magyarnak és 1% a magukat roma származású magyarnak tartók részaránya, 1-1% szlováknak és romának, 0,6% magyar vagy más származású szlováknak tartja magát. A felsoroltak egyikével sem azonosulók 1%-ot alkotnak (1. ábra).
Ezek a válaszok azt is jelzik, hogy a megkérdezettek csaknem 96%-a a deklarált identitáshoz hasonlóan az elsődleges önbesorolás szintjén is magyarnak tartja magát, mégpedig döntő többségük magyar származású magyarnak, hiszen nem tartották fontosnak, hogy más származást (szlovákot, romát vagy egyebet) jelöljenek meg. A többnyire magyar származást a szülők nemzetisége is igazolja, hiszen a megkérdezettek 96%-a magyar anya és 93% magyar apa gyermeke.
Ha nemcsak egy, hanem két lehetőséget is választhatnak, akkor vajon kinek tartják magukat ezek az emberek?
Ezúttal 11 lehetőségből választhattak a megkérdezettek. Az alternatívák között megjelent a „szlovák állampolgár”, valamint az „európai” és a „világpolgár” is, vagyis a nemzeti önbesorolás „feletti” három kategória, továbbá a regionális önbesorolás lehetősége is. Nézzük az eredményeket (2. ábra).
Az elsődleges önbesorolás megoszlása a következő: 37% magyar, 28% felvidéki magyar és felvidéki, 20% szlovákiai magyar, 8% regionális azonosulás (csallóközi stb.), 3% európai. A magukat elsődlegesen romának, roma származású magyarnak, szlovák állampolgárnak, szlováknak és világpolgárnak tartók részaránya 0,4% és 1,6% között mozog.
A másodlagos önbesorolásnál a leggyakoribb válaszok szinte csaknem azonos mértékben jelennek meg: 26% felvidéki magyar/felvidéki, 25% szlovákiai magyar, 24% magyar. A regionális alapú és az európai önazonosság mértéke is csaknem azonos, mindkét esetben 8% körül mozog, de a kettő közül a regionális a jellemzőbb. Szlovák állampolgárként a válaszadók 5%-a azonosítja magát másodlagosan, világpolgárként 2%-uk. A többi lehetőséggel azonosulók mértéke 1% és ennél alacsonyabb.
Mindent összevetve, ha kettőt lehet választani, akkor a megkérdezettek közül elsőként a legtöbben magyarnak (37%), majd felvidéki magyarnak/felvidékinek (28%) és szlovákiai magyarnak (20%) tartják magukat, másodsorban csaknem azonos mértékben felvidéki magyarnak/felvidékinek (26%), illetve szlovákiai magyarnak (25%) és magyarnak (24%).
Az elsődleges és másodlagos önbesorolás is ugyanazt mutatja tehát, amit az egyetlen önbesorolás: hogy a megkérdezettek döntő többsége magát akár így, akár úgy magyarnak tekinti, miközben a magyar közösség különböző nemzeti neveivel azonosul. Leginkább azzal, hogy szlovákiai magyar, magyar és felvidéki magyar.
A nemzeti hovatartozást a válaszadók 82%-a szerint az anyanyelv és a kultúra határozza meg („az vagyok, ami az anyanyelvem és a kultúrám”). 3,6%-uk nemzeti hovatartozásánál az állampolgárság a mérvadó („az vagyok, amilyen országnak az állampolgára vagyok”). Ezek mellett csaknem 12% úgy gondolja, hogy a nemzeti hovatartozás mindentől független, vagyis nem befolyásolja sem az anyanyelv, sem a kultúra, sem pedig az állampolgárság.
Mit jelent magyarnak lenni Szlovákiában? A válaszadók leginkább azzal értenek egyet, hogy ez számukra természetes, mert magyar az anyanyelvük és a magyar kultúrán nőttek fel (73,2%), valamint 71% számára ez büszkeséget is jelent, mert teljes mértékben büszkék arra, hogy magyarok. Magyarságát felelősségként teljes mértékben 63% éli meg, abban az értelemben, hogy tudják, meg kell őrizni a magyar kultúrát ahhoz, hogy fennmaradjunk. Magyarságukat politikai kihívásként az előzőekhez képest kevesebben élik meg, hiszen azzal, hogy a magyarságnak szervezett közösségként kell élnie, teljes mértékben a válaszadók 35,7%-a ért egyet, viszont az átlagérték (3,71) arról tanúskodik, hogy a felelősség megítélése is inkább pozitív, hiszen az „inkább egyetért” tartományba esik. Azzal, hogy magyarnak lenni hátrány, illetve veszélyes, a többség egyáltalán nem, vagy inkább nem ért egyet.
Azzal, hogy magyarnak lenni nem hátrány, a válaszadók többsége akkor is egyetért, ha a Szlovákiában való érvényesülésről kérdezzük őket (3. ábra). 73% szerint nem akadály az érvényesülésnél, ha az ember magyar, ebből 4,5% szerint nemcsak, hogy nem jelent hátrányt, hanem egyenesen előnyös. Azok, akik szerint magyarként nehezebb érvényesülni, a minta 21,5%-át alkotják. Közülük minden második szerint minden téren akadályt jelent a magyarság, a többiek szerint pedig bizonyos területeken jelent akadályt. Valamennyi korábbi felmérésünkhöz hasonlóan a legtöbben azokon a területeken éreznek hátrányt, ahol jól kell tudni szlovákul.
A magyarság vállalását (4. ábra) a megkérdezettek 54%-a minden helyzetben szükségesnek tartja, még akkor is, ha hátrány származik belőle. 19,5%-uk ezt olyan helyzetekben tenné meg, amikor nem érezné magát fenyegetve, 7%-uk akkor, amikor ez neki megfelel, 1% pedig akkor, amikor ebből előnye származik. Ugyanakkor 16,8%-uk azt válaszolta, hogy nem szokott foglalkozni ezzel a kérdéssel, 1,6% pedig nem tudja megmondani, milyen helyzetben kellene vállani a magyarságot.
A megkérdezettek 82%-a teljes mértékben, 13%-uk inkább egyetért azzal, hogy jobb, ha a szlovákiai magyarok megőrzik a nyelvüket és a kultúrájukat. 5%-uk azonban nem ért ezzel egyet, mint ahogyan 8% szerint az a jobb, ha alkalmazkodunk és beolvadunk.
Hasonló válaszmegoszlásokat kapunk arra a kérdésre is, hogy a nemzeti kisebbségek képviselőinek nemzeti identitásuk megőrzésére kell-e törekedniük. A válaszadók 5%-a fölöslegesnek vagy egyenesen helytelennek tartja a kisebbségek megmaradására irányuló törekvéseket. További 8,2%-uk ugyan egyetért azzal, hogy a nemzeti kisebbségek képviselőinek a nemzeti identitás megőrzésére kell törekedniük, de mindennemű állami támogatás nélkül. A megkérdezettek döntő többsége (86,7%) viszont úgy gondolja, hogy igen, a kisebbségeknek meg kell őrizniük a nemzeti identitásukat, és ebben az államnak is támogatnia kell őket (1. táblázat).
86,7 igen, helyesnek tartom, a nyelvük és kultúrájuk megőrzésére kellene törekedniük, és az államnak ebben támogatnia kéne őket
8,2 igen, helyesnek tartom, de mindezt állami támogatás nélkül kéne tenniük
3,8 teljesen feleslegesnek tartom, végül úgyis mindegyikük beolvad a szlovák nemzetbe
0,1 nem tartom helyesnek, arra kellene törekedniük, hogy az utódaik már szlovákok legyenek
1,3 más vélemény
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.