A szlovák és a görög államfő méltatta a két ország közötti jó kapcsolatokat

ca

A klímaválság, a nemzetközi és a biztonsági helyzet, valamint Szlovákia segítségnyújtása a görögországi tüzek során – ezek voltak Zuzana Čaputová köztársasági elnök, és Katerína Szakellaropulu görög államfő csütörtöki, pozsonyi találkozójának témái. Mindketten nagyra értékelték az országaik közötti jó kapcsolatokat és az együttműködést.

„Partnerek vagyunk az Európai Unióban, szövetségesek az Észak-atlanti Szövetségben. Számos bel- és külpolitikai kihívással nézünk szembe, ezeket vitattuk meg ma. Azok a területek is szóba kerültek, ahol szorosabban tudnánk együttműködni, vagy tapasztalatot cserélni" - tájékoztatott Čaputová.

Szakellaropulu is kiemelte a két ország együttműködését a védelem, a polgári védelem, az energetika és a turizmus terén. Görög államfő 11 éve nem járt hivatalos látogatáson Szlovákiában.

Čaputová az éghajlatváltozás hatásainak lehetséges megoldásában, a zöld átmenetben és az egykori szénkitermelő régiók megfelelő transzformációjában látja az együttműködés lehetőségeit. A klímaválsággal kapcsolatban Szakellaropulu elmondta, egyetértettek abban, hogy nincs idő késlekedésre vagy kompromisszumkeresésre. Sürgős, összehangolt és hatékony lépésekre szólított fel.

A görög államfő köszönetet mondott Szlovákiának azért a segítségért, amit az elmúlt években, a tűzvészek idején nyújtott Görögországnak. Reményét fejezte ki, hogy a memorandum pénteki (március 15.) aláírásával  elmélyítik az együttműködést.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatosan Čaputová azt mondta, nagyra értékeli a Görögország által az országnak nyújtott segítséget. A két államfő kitért a Gázai övezetben kialakult helyzetre, és megvitatták a migrációs válság kérdését is.

A görög államfő csütörtökön Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnökkel találkozik, pénteken pedig Peter Pellegrini (Hlas) parlamenti elnökkel folytat megbeszélést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?