A Slovensko mozgalom visszautasítja a roma unió képviselőinek állítását

pollak

Ifjabb Peter Pollák és Lukáš Bužo, a Slovensko mozgalom parlamenti képviselői, valamint idősebb Peter Pollák EP-képviselő visszautasítja a Szlovákiai Romák Uniója állítását, hogy a parlamenti választáson való részvételért ígért 500 eurós jutalommal roma szavazókat csaptak be.

„A romák azért szavaztak ránk, mert mi tettük értük a legtöbbet. Egyetlen párt sem törődik velük úgy, mint a Slovensko mozgalom, és annak roma platformja. Visszautasítunk minden korrupciós vádat, és akik ilyesmiket állítanak, azok ellen büntetőfeljelentést teszünk, mert hazugságokat és kitalációkat terjesztenek rólunk” – jelentette ki hétfőn Jernyén (Jarovnice) id. Peter Pollák. Leszögezte, hogy nem folytattak szavazatvásárlást.

Bužo hozzátette, őket senki sem vádolhatja amiatt, hogy nem lett kifizetve az 500 eurós jutalom a választáson való részvételért. „Ez volt a mozgalmunk alapfeltétele bármilyen kormánykoalícióban való részvételhez” – mondta, ismét hangsúlyozva, hogy ezt többször nyilvánosan kijelentették. Id. Pollák hozzátette, akinek tudomása van arról, hogy „valaki pénzt osztogatott, vagy uzsorázásról vannak értesülései”, először is ezek miatt kell feljelentést tennie, mert ennek elmulasztása is bűncselekmény.

A Szlovákiai Romák Uniója Polgári Társulás múlt héten feljelentést tett az Eperjesi Kerületi Ügyészségen amiatt az ígéret miatt, hogy aki elmegy szavazni, az 500 eurós jutalmat kap az államtól. A társulás szerint a roma telepek számos lakója Pollákék és Igor Matovič, a Slovensko mozgalom elnökének ígérete miatt jutott bajba. František Tanko, a társulás elnöke felszólította Matovičot, hogy tartsa be a romáknak tett választási ígéretét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?