A pedagógusok közel 30%-a látja úgy, hogy nem megfelelőek a munkakörülményei

koronavírus iskola
Pozsony |

A Szlovák Pedagóguskamara (SKU) által 2020 végén végzett felmérés eredményei szerint a pedagógusok közel 30 százaléka gondolja úgy, hogy nem megfelelő, vagy elfogadhatatlan munkakörülmények között dolgozik – tájékoztatott Vladimír Crmoman, a Szlovák Pedagóguskamara elnöke.

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a munkakörülmények sok iskolában jók, annak ellenére, hogy hosszú ideje nem foglalkoztak az akut problémák megoldásával, és csökkent az érdeklődés a pedagógusi hivatás iránt. „Sok tanító még mindig inkább elégedett a munkahelyével, de sok olyan pedagógus van, aki évek óta katasztrofális, sőt embertelen körülmények között dolgozik, ami nem elsősorban rossz anyagi, hanem nem megfelelő rendszerszintű, kapcsolati és hatalmi feltételeket jelent” – mondta Crmoman. A szakember tájékoztatása szerint egyes válaszadók katasztrofálisnak, félelemkeltőnek írták le a tanáriban uralkodó légkört.

A felmérésből az derül ki, hogy még mindig sok pedagógusnak kell elviselnie a felettese nem megfelelő viselkedését. „A tanítók 58,9 százaléka tapasztal ilyesmit” – tette hozzá a pedagóguskamara elnöke. A válaszadók 27,21 százaléka érzi úgy, hogy a szólásszabadság csak a minimális szinten van jelen a munkahelyén. „A válaszadók mindössze 23 százaléka gondolja úgy, hogy teljes mértékben önazonos lehet a munkahelyén, és nem érez nyomásgyakorlást az iskola vezetése részéről. A válaszadók 77 százalékának azonban egészen más tapasztalatai vannak” – mondta Crmoman.

A 2020. decemberében végzett felmérésben összesen 735 pedagógus vett részt az ország minden kerületéből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?