A minisztérium nem készül újabb lezárásokra, de a maszkviselés kötelező lehet

Matej Mišík szerint elképzelhető, hogy újra kötelező lesz védőmaszkot viselni. (TASR-felvétel)
Pozsony |

A növekvő vírusadatok ellenére az egészségügyi minisztérium nem tervez újabb országos lezárásokat. Egyedül a kötelező maszkviselés újbóli bevezetését tartják elképzelhetőnek.

Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter és Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) vezetője hónapok után most először tartottak közös sajtótájékoztatót, amelyen az aktuális járványhelyzetről számoltak be. Mišík kiemelte, hogy több európai országban ismét növekedésnek indult a napi esetszám, ami az omikron variáns BA.4-es és BA.5-ös alvariánsának számlájára írható. Szlovákiában szintén terjedőben van a járvány, bár lakosságarányosan még nincsenek olyan magas számok, mint például Portugáliában, Franciaországban vagy Ausztriában. Főként az elmúlt héten ugrott meg a naponta azonosított fertőzöttek száma: most már naponta átlagban 396 új beteget regisztrálnak, míg egy héttel ezelőtt ez a mutató még csak 241 volt. A PCR-tesztek pozitivitási aránya 29 százalék.

Nyugaton terjed

A járvány terjedésének felerősödéséről árulkodnak a szennyvízből vett minták is, amelyekben a vírus részecskéjének jelenlétét vizsgálják. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a fertőzés főként a nyugati országrészekben terjed, konkrétan Pozsony, Trencsén és Nyitra megyében regisztrálták a legnagyobb növekményeket.

Mišík továbbá beszélt a PCR-tesztek szekvenációjáról is, amely arra szolgál, hogy az újonnan vett mintákban kimutassák, a vírus melyik mutációja dominál az országban. A szekvenációs vizsgálatok kissé elmaradnak a legfrissebb napi adatoktól, a legújabb eredmények a június 6-án kezdődő hétről származnak. Ezek alapján még a BA.2-es alvariáns volt túlsúlyban, a minták 70 százalékában mutatták ki. A BA.5-ös alvariáns akkor még 30 százalékban volt jelen a pozitívan tesztelt személyeknél. Mišík megjegyezte, az újabb mutáció feltehetően éppen ezekben a hetekben válik dominánssá az országban.

Nem akarnak lezárást

Az IZA vezetője elmondta, a szakértői konzílium és az egészségügyi minisztérium szakemberei tárgyaltak arról, hogy az újabb hullám mekkora kockázatot jelenthet a szlovákiai egészségügy és a lakosság számára. Az új mutáció eddig ismert tulajdonságai alapján a gyors terjedés és az újrafertőződés esélye magas, viszont ritkábban okoz súlyos lefolyást, így a kórházba kerülés esélye is alacsonyabb. Mindent összevetve a szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a társadalom egészére nem jelent komoly kockázatot az újabb hullám, pusztán a veszélyeztetett csoportok számára, vagyis az időseknek és az immunhiányos betegeknek kell odafigyelniük. Éppen ezért országos szintű lezárásokkal nem is számol a minisztérium. Mišík hangsúlyozta, fontos, hogy a gazdaság és az egészségügy működését ne korlátozzák, ehelyett kifejezetten a veszélyeztetett csoportok védelmére kell összpontosítani. Ezt oldaná meg például az 50 év felettiek újraoltása. Az IZA elnöke szerint a minisztérium immunizációért felelős munkacsoportja rövid időn belül kiértékeli, hogy ennek a csoportnak is ajánlott-e a negyedik vakcina beadatása, vagy sem. Szlovákiában a negyedik dózist eddig csak az immunhiányos betegeknek engedélyezték, viszont szeptemberben érkeznek az új, omikron ellen kifejlesztett oltóanyagok. Az egyetlen intézkedés, amelyet Mišík nem zárt ki, a védőmaszkok viselésének kötelezővé tétele.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?