A lakosság harmada beoltatná magát gyógyszertárban influenza ellen

koroanvírus-vakcina

A lakosság harmada beoltatná magát gyógyszertárban influenza ellen, ha erre lenne lehetőség – derült ki a Gyógyszertárhálózatok Működtetőinek Szövetsége (APSL) számára készült reprezentatív felméréséből.

A közvélemény-kutatást a 2muse ügynökség végezte október 21-e és 25-e között, 1001 megkérdezett bevonásával – tájékoztatta a TASR-t Peter Sedláček, a szövetség szóvivője.

Az APSL emlékeztet, hogy sokkal egyszerűbb elmenni a gyógyszertárba, mint az orvosnál beoltatni magunkat. „Aki be akarja oltatni magát mondjuk influenza ellen, annak előbb fel kell vennie a kapcsolatot az orvosával, hogy írjon ki e-receptet a vakcinára. Ezután ki kell váltani a vakcinát a patikában, hűtőben tartani, majd elvinni az orvoshoz, hogy adja be” – magyarázta Jan Žák, a szövetség elnöke.

Az APSL hozzátettre, az influenza elleni oltás továbbra sem népszerű Szlovákiában, évente a lakosság 3-4 százaléka oltatja be magát. A szövetség szerint az okok között szerepel, hogy sokan nem tudnak erről a lehetőségről, valamint általában a védőoltások megítélése.

Az egészségügyi minisztérium már előkészítette azt a törvényjavaslatot, amely jövő márciustól lehetővé teszi, hogy a gyógyszertárakban is beadják az influenza, esetleg a koronavírus elleni oltást is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?