A kritika kereszttüzében az oktatási reform

oktatás
Pozsony |

„Az oktatási törvény jelenlegi módosítása egyike a nem rendszerszintű reformoknak, melyhez hiányzik a pénzügyi fedezet” – jegyezte meg Vladimír Crmoman, a Szlovák Tanári Kamara (SKU) elnöke az oktatási tárca javaslata kapcsán, melyet januárban bocsájtott ismét véleményezésre.

A kamara 70 észrevétellel javítana a szaktárca által bemutatott dokumentumon, elsősorban azonban azt kifogásolják, hogy a javaslat továbbra sem teszi kötelezővé az iskolai asszisztensek és pszichológusok finanszírozását. A tervezetben ugyanis nem változik a rendelkezés, mely szerint a fenntartó kérvényére a minisztérium a költségvetéséből biztosíthatja a szükséges forrásokat az asszisztensekkel járó költségek fedezésére. „Ha marad az a kifejezés, hogy nyújthat, akkor ez a reform pontosan az, ami 20 éve van, s ezáltal nem beszélhetünk reformról. Ez a megfogalmazás valójában senkit nem kötelez semmire” – áll a kamara állásfoglalásában. Crmoman szerint a legfontosabb észrevétel az, hogy a törvény kimondja, a minisztérium finanszírozást nyújt az iskoláknak az asszisztensekre. A kamara szerint, ha a javaslathoz szükséges elengedhetetlen változásokat sikerül időben meglépni, akkor még történelmi reform is lehet belőle, ellenkező esetben azonban egy újabb befejezetlen reform marad, mely a gyakorlat szempontjából többet árt, mint használ.

Ezerrel kevesebb

Branislav Gröhling (SaS), az iskolaügyi tárca korábbi vezetője szintén bírálta, hogy a minisztérium az oktatási törvény módosításával az asszisztensek és iskolapszichológusok eredetileg javasolt, kötelező finanszírozását önkéntesre változtatja. Úgy véli, a törvény csak elméletben számol a diákoknak nyújtott támogatással, a gyakorlatban nem ad hozzá fedezetet. „Javasoltuk az asszisztensek és az iskolapszichológusok kötelező finanszírozását” – mondta Gröhling, hozzátéve, a cél az volt, hogy a szaktárca automatikusan támogassa a szakembereket az iskolákban. Az SaS politikusa szerint a minisztérium részéről ez komoly visszalépés. „Ez a törvénymódosítás mérföldes visszalépést jelent. A felszínen a gyerekek segítéséről beszél, a valóságban azonban a minisztérium nem ad pénzt az iskoláknak a segítségre” – jegyezte meg. Hangsúlyozta, a javaslat ezer fővel csökkenti az asszisztensek számát, ami elfogadhatatlan. Ján Horecký megbízott iskolaügyi miniszter elmondta, az elődje által javasolt verzió évi 400 millió euróba kerülne, az állami költségvetésből azonban nem lehet elkülöníteni ekkora összeget erre a célra. „Ez csupán illúzió. Kiadhatok egy ilyen papírt, de senki nem írja alá és hagyja jóvá” – mondta azzal kiegészítve, igyekeznek több pénzt szerezni az állami költségvetésből.

Tiltakozó városok

A tanári kamara üdvözölte a szaktárca arra irányuló törekvését, hogy 3 éves kortól minden gyermek jogosult legyen óvodalátogatásra. Ez az intézkedés azonban komoly aggodalmat váltott ki az önkormányzatoknál, az óvodai férőhelyek korlátozott száma már évek óta hatalmas gondot jelent számos településnek.

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) csütörtökön felhívta a figyelmet, ha a parlament rábólint az oktatási törvény módosítására, az egzisztenciális problémákhoz vezethet az önkormányzatoknál – ahogy az óvodák, úgy az általános iskolák működésének biztosításában. „A több mint 600 észrevétel azt bizonyítja, hogy ez a törvény egy paródia. A távozóban lévő kormánynak nem szabadna tovább ártania az iskoláknak és az önkormányzatoknak, helyette inkább mentőövet kellene nyújtania, amire nagy szükségünk van” – jelentette ki Michal Kaliňák, a ZMOS irodavezetője. Ján Krtík, Léva polgármestere és a társulás oktatási szekciójának vezetője szerint a gyakorlatban hatalmas problémákat fog okozni a jogszabály, legfőképpen annak kivitelezése, amit már szeptembertől kellene biztosítani. Ezt elsősorban a szakmai egyeztetések hiányával indokolta, illetve azzal, hogy az érintett felekkel, a fenntartókkal, igazgatókkal és a szakma képviselőivel nem vitatták meg a törvénytervezetet. Karol Janas, Vágbeszterce polgármestere leszögezte: „Ha az állam nem nyújt finanszírozást az oktatásra, akkor a kisebb települések és a közepes méretű városok az anyagi csőd szélére kerülnek”.

A tanári kamara képviselői szintén bírálták a jogszabály kidolgozásának módját, megjegyzik, a tárca másodszor bocsátotta véleményezésre ugyanazt a reformot: a szeptemberi, nagyrészt előkészítetlen 1.0-s változatot a 2.0-s verzió követte, „a kezdeti lelkesedés után azonban ez sem árulkodik jobb minőségről”. Emlékeztetnek, a minisztérium először tárcaközi egyeztetésre adta a tervezetet, s a minisztérium alá tartozó Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézet (NIVAM) csak ezt követően kezdte el összegyűjteni a szakemberek észrevételeit. „Fordítva, ahogy lennie kellene” – írják, majd hozzáteszik, fennáll a veszélye, hogy egy olyan verzió kerül a parlament elé, melyet senki nem fog ismerni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?