A kormány jóváhagyta a felsőoktatási törvényt

egyetemista illusztráció

A levelező képzés lerövidítése, teljesítmény alapú szerződések bevezetése és a rektorválasztás szabályainak a módosítása tartozik azokhoz a változtatásokhoz, amelyek az Oktatásügyi, Tudományos, Kutatási és Sportminisztérium által kidolgozott törvénymódosításból következnek. A felsőoktatási törvény módosítását a szerdai kormányülésen hagyták jóvá.

A törvényjavaslat céljai közé tartozik továbbá az állami felsőoktatási intézmények vezetésének rendszerszintű módosítása, részben a modernizáció érdekében, részben pedig azért, hogy az egyetemi, főiskolai és kari szintű döntési folyamatok rugalmasabbá váljanak.

Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi, tudományos, kutatási és sportminiszter a kormányülésen megjegyezte: a törvénymódosítás több mint egy évig készült. „A tárcaközi egyeztetés során számos észrevételt kaptunk” – mondta a miniszter.

A felsőoktatási törvény külföldi modelleket, elemzéseket és javaslatokat vesz alapul. Ezekből az következik, hogy a szlovák felsőoktatás megreformálása elkerülhetetlen. A törvénymódosítás célja, hogy javítson a felsőoktatás színvonalán, a felsőoktatást tegye vonzóbbá és nyitottabbá. A törvénymódosítás teljesítmény alapú szerződések megkötését határozza meg a minisztérium és a felsőoktatási intézmények között. Az oktatásügyi minisztérium szerint az anyagi eszközök megszerzése mérhető eredményekhez lesz kötve.

További változtatás a levelező képzés időtartamának a lerövidítése. Míg külföldön a nappali és levelező tagozat elvégzésének időtartama megegyezik, nálunk a nappali tagozat elvégzése általában öt, a levelező tagozaté hét évig tart. A módosítás öt évre csökkenti a levelező tagozat elvégzésének idejét.

A felsőoktatási törvény módosítását ismételten elutasították a felsőoktatási intézmények képviselői. A törvény ellen november 16-án tüntettek is. Ezenkívül egy petíció is indult az akadémiai önigazgatás megőrzése érdekében, amelyet több mint 20 ezren írtak alá.
 

Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke jelezte, hogy vannak még olyan ellentmondásos témák, amelyek a parlamentben vita tárgyát fogják képezni: „Határozottan elutasítjuk, hogy az iskolákat a cégek mintájára irányítsák. Bebizonyosodott, hogy ez nem javítja a felsőoktatási képzés minőségét. Ellenkezőleg: a legnagyobb problémák azokkal az intézményekkel vannak, amelyek a bizniszmodell szerint működnek.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?