A gyerekeket molesztáló pap szerint természetes, ha egy felnőtt férfi beleszeret egy gyerekbe

29 évet kapott a pedofil pap

A szexuális visszaéléssel gyanúsított papnak két áldozata is jelentkezett, akiket kisfiú korukban molesztált. Azt állította, hogy mindent szeretetből tett, ezért nem követett el bűnt.

A Ladislav nevű papot még 2019-ben vádolta meg egy, már felnőtt férfi, akit állítása szerint gyerekként molesztált a gyanúsított.

Kisfiúként volt, hogy több napot is a papnál töltött. Ilyenkor éjjelente arra ébredt, hogy a férfi puszilgatja a nyakát és a fülét. A pap többször megpróbálta azt is kideríteni, hogy a fiú maszturbál-e.

Az áldozat szerint három éven keresztül molesztálta őt a pap, az esetet jelentette a rendőröknél, akik elismerték, hogy bűncselekmény történt, de annak elévülése miatt nem indítottak eljárást – írja a Refresher a Markíza riportja alapján.

Az ügyről először a Denník N számolt be, ezután jelentkezett a második áldozat, akit szintén zaklatott a pap. Az ő esetében is szexről folyó beszélgetésekkel és molesztálással kezdődött minden, amit a férfi csak „szeretgetésnek” nevezett.

A gyanúsított viselkedését azzal mentegette, hogy a fiúknak segít felnőni, mindent szeretetből tett, és az ilyen szeretet természetes. Az egyház ezután kidobta a papot, az ügyet pedig lezártnak tekinti – írja a Refresher.

Az újabb áldozat vallomásával a férfi ellen szexuális visszaélés bűncselekményével indítottak eljárást.

(br, refresher, denníkn, tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?