A fogorvosok sem örülnek az ellátás drágulásának

fogorvos

Nem tartják jó ötletnek az egészségbiztosítók által nyújtott juttatások eltörlését.

A fogászati kezelésekkel kapcsolatos támogatásokat először az Union vezette be 2018-ban, később a többi egészségbiztosító is csatlakozott a programhoz.

A juttatást az elmúlt években közel kétmillióan vették igénybe, mintegy 100 millió euró összegben. Egyik alapfeltétele a háziorvosnál, urológusnál vagy nőgyógyásznál végzett preventív vizsgálaton való részvétel volt.

A biztosítók rámutattak, hogy más pénzügyi bónuszok is rendelkezésre állnak, amelyeken kívül újakat kellene a szolgáltatásokhoz adni. A juttatás eltörlését – negatív szempontból – valószínűleg az Általános Egészségbiztosítónál (VšZP) fogják a legjobban megérezni, ahol évről évre csökken az ügyfelek száma.

A juttatás célja az volt, hogy motiválja az embereket a fogászati szűrővizsgálatokon való megjelenésre, ezáltal elősegítve a szájhigiéniai javulását. Az egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy májustól ez a támogatás már nem lesz elérhető a biztosítottak számára, mivel célját betöltötte, és az ágazatban egyébként sincs sok pénz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?