A cseh kormány szakított Ficóékkal

robert fico kp
Prága/Pozsony |

A cseh miniszterelnök Petr Fiala (ODS) bejelentette, lemondja a prágai és a pozsonyi kormány közös ülését. Döntésüket Robert Fico (Smer) kabinetjének az Ukrajna elleni orosz agresszió kapcsán elfoglalt álláspontjával indokolta. Fiala szerint Ficóék mintha Vlagyimir Putyin érdekeit szolgálnák. A szlovák miniszterelnök erre úgy reagált, cseh kollégája a háborút támogatja.

Szerdán, a prágai kormányülés után a cseh miniszterelnök kijelentette, kabinetje beszünteti a kormányközi egyeztetéseket a szlovák partnerével és határozatlan időre elhalasztja az áprilisra tervezett közös kormányülést is. Fiala ezt azzal indokolta, hogy a szlovák kormánynak alapvetően eltér az álláspontja azt illetően, hogy ki felelős az Ukrajnát ért orosz agresszióért. A döntést a cseh kormány egyhangúlag támogatta. Korábban a cseh miniszterelnök élesen bírálta Fico azon kijelentését, amelyben azt állította, a háborút „az ukrán neonácik tombolása okozta”. A szlovák kormányfő az orosz invázió megindulásának második évfordulóján pedig arról beszélt, szerinte az Európai Uniónak az a célja, hogy a „szlávok kölcsönös öldöklését” támogassa Ukrajnában. Ezt követte a mostani cseh elhatárolódás. „A most kialakult helyzetben, illetve amikor Szlovákiában hamarosan államfőválasztásra kerül sor, választási kampány lesz, nem helyénvaló egy olyan, átlagon felüli viszonyokat jelentő lépést tenni, mint a közös kormányülés” – jelentette ki Fiala. A cseh kormányfő megerősítette, a döntésük egyik oka az volt, hogy a szlovák külügyminiszter Juraj Blanár (Smer) a törökországi fórumon találkozott Szergej Lavrov orosz külügyi tárcavezetővel. Majd arról beszélt, az egyes miniszterek továbbra is találkozni fognak, a közösen indított projekteket is folytatni fogják. Fiala szerda este a CNN Prima News-nak pedig azt mondta, a szlovák kormány Ukrajnával kapcsolatos álláspontja nem a Nyugat, hanem mintha Vlagyimir Putyin érdekeit szolgálná.

Fico túl messzire ment

Az ügy kapcsán a cseh külügyminiszter, Jan Lipavský (Cseh Kalózpárt) is élesen bírálta a szlovák kormányt. „A világ másik felén lévő partnereink felfogják, hogy Európa biztonsága az egész világ biztonságára hatással van. Ezért némileg sajnálatosnak tartom, hogy a szlovákiai kollégáim ezt nem így gondolják” – mondta Lipavský. Majd hozzátette, hogy az eddigi tapasztalatok azt mutatják, amikor Szlovákia a külpolitikája során mindkét oldalra igyekszik játszani, akkor általában mégis az egyik oldalon ragad. Martin Dvořák (STAN) európai ügyekért felelős miniszter pedig kijelentette, Fico ebben a játékban még Magyarországnál is messzebbre merészkedett. A cseh kormány álláspontját először lehozó Seznam Zprávy felidézi, hogy 2012-ben került sor az első közös kormányülésre és eddig összesen nyolc ilyen esemény volt. A most áprilisra tervezett találkozót, amelyre így már nem fog sor kerülni, még tavaly jelentették be.

Fico reagál

Fico szerda este először egy videóüzenetben reagált a cseh kormány döntésére. Ebben arról beszél, a cseh–szlovák kapcsolat, a közös történelemnél fogva is, rendkívül erős. „A szlovák kormány soha nem fogja a mélységes cseh-szlovák viszont veszélyeztetni” – jelentette ki azzal, Fialát szívesen látja Pozsonyban. Fico azt állítja, a cseh kormány döntése mögött az áll, hogy támogatni akarja az ukrajnai háborút, míg szerinte ők „nyíltan a békéről beszélnek”. Majd kijelentette, a cseh döntés nem lesz hatással a szlovák külpolitikára. A csütörtöki sajtótájékoztatóján aztán azt mondta, a cseh-szlovák viszony meghatározóbb, mint hogy a két országban éppen ki a miniszterelnök, és Fiala kijelentésével kapcsolatban hiúságról beszélt, illetve arra utalt, hogy a cseh kormány beavatkozik a szlovák belügyekbe. Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján ugyancsak arra utalt, a cseh kormány a közelgő szlovákiai államfőválasztás során Ivan Korčok oldalán akar beavatkozni a szlovákiai belügyekbe. Az SNS által jelölt környezetvédelmi miniszter Tomáš Taraba szerint pedig a közös kormányüléseknek amúgy sem volt semmi értelme.

Fico=Mečiar

Az ügyre Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök is reagált. „Ha értékrendjében gyengítjük a külpolitikát, barátokat veszíthetünk el. Sajnálom, hogy most ez történik. A tisztségemből adódóan továbbra is törekedni fogok Szlovákia és Csehország viszonyának megerősítésére” – írta a közösségi oldalán az államfő. A cseh döntés nyomán a szlovák ellenzék is élesen kritizálta a pozsonyi kormányt. Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia vezetője az ügyet Csehszlovákia felbomlása óta a legsúlyosabb helyzetnek nevezte. Majd arról beszélt, Vladimír Mečiar egykori kormányfőnek évekig tartott, míg Szlovákiát „Európa sötét foltjává” változtatta, míg Ficónak ez öt hónap alatt sikerült. Az ugyancsak ellenzéki SaS elnöke, Richard Sulík is Mečiarhoz hasonlította Ficót.

Cseh ügyek

Az cseh ellenzéki ANO vezetője Andreja Babiš ugyanakkor bírálta a prágai kormány döntését. Szerinte a két ország kapcsolatát először Igor Matovič (Szlovákia-mozgalom) kezdte leépíteni, és most Fiala teljesen lerombolja. A prágai kormány lépését gyerekesnek tartja. Fiala erre úgy reagált, elképesztőnek tartja Babiš kijelentését, amiből szerinte az látszik, az ellenzéki politikusnak mindegy, hogy Csehország egy demokratikus, szabad és biztonságos Európában fog-e létezni.

A cseh-szlovák viszonyban további súrlódást jelentett, hogy a szlovák külügy berendelte Hollandia pozsonyi nagykövetét, Gabriella Sancisit, hogy kifogásainak adjon hangot azzal a rendezvénnyel kapcsolatban, amelyet csütörtökön a Holland Királyság prágai nagykövetségén rendeztek volna. Az esemény egyik vendége Rastislav Káčer korábbi szlovák külügyminiszter, míg a másik résztvevő Juraj Rizman, az egyebek mellett háborús visszaemlékezéseket gyűjtő nonprofit szervezet, a Post Bellum munkatársa, aki Zuzana Čaputová szlovák államfő élettársa is egyben. A beszélgetésre a magyar és a szlovák nagyköveten kívül az összes uniós ország prágai külképviseletének vezetőjét meghívták. A szlovák külügy szerint Hollandia beavatkozik a szlovák belügyekbe, ha a kormánykritikus hangoknak ad teret. Az eseményt azonban nem a holland nagykövetség, hanem egy civil szervezet rendezte, a külképviselet csak a helyiséget biztosította volna. Robert Fico csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján ugyanis arról beszélt, információi szerint az esemény végül nem a nagykövetség ingatlanjában, hanem egy másik helyszínen valósul meg. A rendezvényt megvalósító Centrum pro informovanou společnost nevű szervezet a közösségi oldalán pedig azt írta, sem az orosz, sem a szlovák kormány nem szólhat bele, kit hívnak meg az eseményeikre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?